Nem kell megijedni, nincs veszélyben a magyar pénzügyi rendszer

A magyar pénzügyi rendszer nincs veszélyben, hiszen még rendelkezésre áll a készenléti hitelcsomagból 3,5 milliárd euró, és a központi banknak is van még 1,4 milliárd eurója, de az aggodalmak feléledtek az ország állapotát illetően – írta a hétfői The New York Times. Az IMF budapesti állandó irodájának vezetője pedig úgy nyilatkozott, továbbra is nyitottak a tárgyalások felújítására, csak erre vonatkozóan nem rögzítettek időpontot a magyar kormánnyal.

MNO
2010. 07. 19. 16:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újság elemzőkre hivatkozva megállapította: a magyar pénzügyi rendszer nincs veszélyben, hiszen a kormánynak még rendelkezésére áll a 2008-as készenléti hitelcsomagból mintegy 3,5 milliárd euró, és a központi bank további 1,4 milliárd euróval rendelkezik.

A piacok rosszul reagáltak hétfőn arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió tisztviselői felfüggesztették a hitelmegállapodás felülvizsgálatát a hét végén Budapesten. A forint 2,8 százalékot romlott az euróval szemben, a magyar deviza a leggyengébb volt június 7. óta.

A konzervatív kormány – érzékelvén a közvéleménynek a költségvetési csökkentések miatti növekvő haragját – azt hangoztatja, hogy a nemzetközi hitelezők nyomásával dacolva nem vezet be további megszorító intézkedéseket.

A tárgyalások zsákutcába jutása felélesztette az ország pénzügyi állapotával kapcsolatos aggodalmakat kevesebb mint két hónappal azután, hogy egy magas kormányzati tisztviselő annak a lehetőségéről beszélt: az országot egy görög stílusú válság fenyegeti, és adósságai terén fizetésképtelenné válhat. A kormány gyorsan visszakozott ettől a véleménytől.

Az újság idézte Keszey Ádámot, a Raiffeisen Bank budapesti makroközgazdászát, aki szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy a kormánynak elfogy a pénze. Ennél nagyobb gondot jelent szerinte az a benyomás, hogy nem sikerül teljesíteni a hiánycsökkentési célokat.

Véleménye szerint Magyarországnak nincs szüksége hitelcsomagra, amely azonban biztonsági hálót nyújt a kormánynak, ami nagyon fontos pszichológiailag. A szerkezeti reformok hiányáról van szó, különösen a költségvetés oldalán, ezért reagáltak így a piacok – mondta.

A lap emlékeztetett arra, hogy az IMF és az EU bírálta a bankadóra vonatkozó magyar döntést, mondván, hogy ez rossz jelzést küldene a befektetőknek, és gyengíthetné a gazdasági növekedést.

Az IMF kész újra tárgyalni

A Nemzetközi Valutaalap továbbra is nyitott a tárgyalások felújítására Magyarországgal, de erre vonatkozóan nem rögzítettek időpontot a magyar kormánnyal – közölte Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti állandó irodájának vezetője a Reuters Insider TV-nek nyilatkozva. Azt mondta, „ha a magyar kormány visszahív bennünket tárgyalni, jövünk”.

Irina Ivascsenko ugyanakkor úgy fogalmazott: „Nyitottak maradunk, de mint köztudott, a jelenlegi megállapodás október elején lejár, így a lehetőség szűkül”. Arra a kérdésre, hogy van-e rögzített dátum az IMF számára a tárgyalóasztalhoz történő visszatérésre, Irina Ivascsenko azt felelte: „Jelenleg nincs”.

Hangsúlyozta: a magyar kormánynak az idén el kell kezdenie az államháztartási hiánycél tartására irányuló intézkedések végrehajtását, és ezt „egyben olyan lehetőségnek kell tekinteni, amely lehetővé teszi a jövő évi költségvetési cél eléréséhez szükséges tartós szerkezeti intézkedések végrehajtását”.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.