Piranhát fogtak a Drávában

Piranhát fogott ki egy horvát horgász a Drávából a napokban, de nem ez az első eset, hogy a Dél-Amerikában honos ragadozó hal egy-egy példánya megjelenik a határfolyóban.

MNO
2010. 07. 24. 17:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pontyot akartam fogni, amikor észrevettem, hogy egy apró hal rángatja a csalit. Megakasztottam, és még nem sejtettem, hogy valami nem stimmel. Csak amikor közelebb húztam és kiemeltem, akkor láttam, hogy egy éles fogú piranha akadt horogra – mondta Tihomir Everle a Dráva horvátországi oldalán, Petrijevac közelében szerzett élményéről.

Josip Dimnjacevic, az Eszéki Horgász Egyesület elnöke szerint a piranha magyar oldalon került a folyóba. Úgy vélte: valaki megunhatta házi kedvencét, és így akart megszabadulni tőle. Hasonlóan vélekedett Buchert Eszter, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóhelyettese is, aki emlékeztetett rá, hogy tizenegy évvel ezelőtt a Dráva kisbóki holtágában is fogtak már piranhákat.

Azokat is feltehetően akvaristák engedhették szabadon, mert e halak kinőhették az akváriumot, vagy gazdáik nem győzték etetni őket – mondta. Buchert Eszter ugyanakkor rámutatott: a piranhától nálunk nem kell különösebben félni. Az Amazonas vidékéről származik, itt nem él közeli rokona, így szaporodni nem tud, s mivel melegebb éghajlathoz szokott, a telet nem tudja átvészelni. A piranha agresszív ragadozó, de csak nagyobb rajokban vadászik, táplálkozás közben ugyanakkor nem ajánlatos megzavarni – mondta az igazgatóhelyettes.

A horvát horgász a most fogott piranhát preparáltatja, és egyesülete székházában kiállítja.

(beol.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.