Támogatnák az ukrajnai kettős állampolgárságot

Nem ellenzi a kettős állampolgárság ukrajnai bevezetését Anatolij Bliznyuk, Donyeck megye kormányzója, aki szerint meg kellene teremteni a törvényes alapokat az intézmény rendszeresítéséhez.

MNO
2010. 07. 20. 12:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kelet-ukrajnai megye befolyásos vezetője, aki egy sajtótájékoztatón beszélt a kettős állampolgárság kérdéséről, példaként a nyugat-ukrajnai Csernyivcit említette, ahol szerinte a román konzulátus ukrán állampolgároknak ad ki román útleveleket. Mint mondta, a román diplomáciai kirendeltség már mintegy 50 ezer útlevelet adott ki, ami „jelenleg törvénytelen cselekedet” – adta hírül kedden a Liga.net ukrán üzleti hírportál.

Bliznyuk kijelentette, hogy ezt a problémát meg kell oldani, és nem szabad megengedni a hasonló cselekedeteket. A kettős állampolgárság felvételéhez ki kell építeni a törvényi alapokat – tette hozzá.

A kormányzó elmondta: nincs semmilyen kifogása a kettős állampolgárság ellen, megérti, hogy szükség van rá a társadalom fejlődésének mértékében. Úgy vélte, a társadalom változást akar, és ez a fejlődés teljesen természetes útja, amelyen szerinte normális, civilizált módon kell haladni.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.