Tőkés érthetetlennek tartja a román kormány lépését

Érthetetlenek Románia kormányának intézkedései, amelyekkel – figyelmen kívül hagyva az Európai Parlament (EP) döntését – kezdeményezi a verespataki bányára vonatkozó engedélykiadási eljárást – közölte Tőkés László hétfőn.

MNO
2010. 07. 12. 14:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Parlament alelnöke erről szóló nyilatkozatát Nagyváradon, sajtóértekezleten ismertette, és eljuttatta az MTI bukaresti irodájába is. A politikus emlékeztet: május 5-én az Európai Parlament határozatot fogadott el, amelyben azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy kezdeményezzen egy olyan jogszabályt, amely betiltja a ciántechnológia használatát a bányászatban. A határozat előzményét a tíz évvel ezelőtti tragikus nagybányai események képezik, amikor nagy mennyiségű cián ömlött a Tiszába, óriási ökológiai katasztrófát okozva – idézi fel Tőkés.

Az európai parlamenti alelnök követendő példaként említi: a nagybányai városi tanács nemrég határozatot hozott arról, hogy július 25-én helyi népszavazást szerveznek a ciántechnológiás bányászat betiltásáról Nagybányán. Tőkés szerint ez tökéletesen összhangban áll az Európai Parlament határozatával, és jelzi, hogy a helybeliek meg akarják óvni környezetüket a további természeti katasztrófáktól. Az alelnök elismerően szól az EU bányászati ágazati párbeszéd bizottságának (Euromines) július elsejei sajtóközleményéről is, amely Janez Potocnik európai környezetvédelmi biztos nyilatkozatára reagál, ez utóbbi szerint ugyanis a ciántechnológia teljes betiltása nem indokolt. A nemzetközi környezetvédelmi szervezetek szigorúan bírálták a környezetvédelmi biztost.

Tőkés a lisszaboni szerződés szellemére hivatkozva vitathatónak tartja az európai biztos álláspontját, mert – hangsúlyozza – a dokumentum az unió határozathozatali folyamatában kibővített hatáskörrel ruházza fel az Európai Parlamentet. Ezek alapján Tőkés érthetetlennek tartja a román kormány intézkedéseit, amelyekkel – figyelmen kívül hagyva az Európai Parlament, tehát az unió polgárainak választott testülete döntését – kezdeményezi a verespataki bányára vonatkozó engedélykiadási eljárást. „Mint a határozat EP-beli kezdeményezőinek egyike kérem a kormányt és a szakminisztereket, tegyék egyértelművé: vállalják, hogy betartják az Európai Parlamentnek a ciánalapú technológia betiltására vonatkozó határozatát, vagy támogatják a verespataki bánya megnyitását?” – áll a nyilatkozatban.

Emlékeztet arra, hogy közvetlenül a tavalyi államelnök-választás után Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – mielőtt kinevezték volna a román kormány miniszterelnök-helyettesévé – úgy nyilatkozott: az RMDSZ álláspontja változatlan, továbbra is ellenzi a verespataki bánya megnyitását. Tőkés utal arra, hogy az engedélyek kibocsátásáért felelős miniszterek közül ketten éppen RMDSZ-esek (Borbély László a környezetvédelmi, Kelemen Hunor pedig a kulturális és örökségvédelmi tárcát vezeti). „Határozottan követelem, hogy nyilatkozzanak: Markó Béla elnök úr tavaly decemberi nyilatkozata magánvélemény volt, vagy módosult az RMDSZ-nek a verespataki bányatervvel kapcsolatos álláspontja?” – olvasható Tőkés nyilatkozatában.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.