Töröltek egy ferihegyi járatot

Egyelőre egy Budapestről Párizsba induló járatot kellett törölni a francia légi irányítók tervezett sztrájkja miatt – mondta kedd reggel az MTI-nek Szilágyi Károly, a Budapest Airport Zrt. szóvivője, aki azt javasolja, hogy a francia fővárosba utazók folyamatosan figyeljék a repülőtér és a légitársaságok honlapját.

MNO
2010. 07. 20. 7:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia légi irányítók kedd éjféltől sztrájkolnak, a munkabeszüntetés jelentős fennakadásokat okozhat az ország légi forgalmában. A Budapestről induló járatok közül egyelőre csak az EasyJet esti járatát kellett törölni – mondta Szilágyi Károly. Hozzáfűzte: egyelőre nem tudni, hogy hány járatot érint majd a sztrájk, de érdemes a gép tervezett indulása előtt legalább két órával a repülőtérre érkezni, valamint folyamatosan tájékozódni.

A francia légiforgalmi hatóság arra kérte a légitársaságokat, hogy a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren a járatok 20 százalékát, a kisebb kapacitású Orly repülőtéren a járatok 50 százalékát töröljék szerdán.

Az Air France kedden azt jelezte, hogy a hosszú távú járatok menetrend szerint mennek majd szerdán. A közép- és hosszú távú járatok 80 százaléka üzemel majd a Charles de Gaulle repülőtéren és 50 százaléka az Orlyn.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.