Egy délelőtt, valamikor a ’80-as évek derekán, lement a lakásához közeli hentesüzletbe venni valamit. Üres volt a bolt, a melegáruk pultjánál két rendőr éppen azt tárgyalta az eladóval, mekkora főtt kolbászt, mennyi mustárt, kenyeret, ecetes uborkát, almapaprikát készítsen össze nekik. Fabinyi látta már őket, a hentesnél is, a XIII. kerületi kapitánysághoz tartoztak. Most észrevette, hogy a hentes nekik nem ír föl semmit a papírra – amivel el kellene menni a kasszához, majd visszamenni a blokkal a kolbászukért. Ez így megy normális esetben. Ez tehát nem normális eset: a rendőrök nem fizettek. Elvették a tízórait, hogy csak úgy megegyék. Ingyen. Odalépett hát ő is a pulthoz, kért tizenöt deka kolbászt a hozzávalókkal, és amikor az eladó összeírta neki, önérzetes hangon rászólt. – Nem kell a blokk, én is pont annyit fizetek, mint ők. A rendőrökre mutatott, és elég hangosan mondta, hogy meghallják. Azok meghallották, abbahagyták a falatozást. Rászóltak, mi a hézag, fater?, mi a franc baja van? Aztán szó szót követett, kiabálás, személyi igazolvány, meddő vita a jogokról és törvénytelenségről. A két rendőr étvágya el volt rontva, otthagyták a kolbászt, kenyeret, s a káromkodó, szitkozódó Fabinyit betuszkolták a kék Ladába. Órák hosszat várakoztatták a Szabolcs utcai rendőrségen. Végül egy felhívott tévés nagyfejű igazolta, hogy tényleg ott dolgozik, megbízható káder, csak kissé ideges az utóbbi időben. Hagyják békén. Úgy tettek a rendőrök, figyelmeztették, hogy máskor ne provokáljon hivatalos személyeket, és hazaküldték.
(Magyar Nemzet, 2010. szeptember 29.)
origo.hu
Súlyos galandféreg-fertőzés terjed Magyarországon
