Sinaloa államban az egyik legerősebb, az állammal azonos nevű drogkartell az úr, és havonta átlagosan 72 gépkocsit rabolnak el többféle formában, az egyik az egyszerűbb, az erőszakos módszer.
Aznap a szintén sinaloai Mazatlán településén hét embert végeztek ki. Sinaloában gyakorlatilag már mindennap életét veszti legalább egy személy a drogkereskedelem kapcsán, és mind gyakoribbak más bűncselekmények, például az emberrablások, sőt már a gabonatermések is a bandák figyelmének középpontjába kerültek. (Mexikó 31 szövetségi államból és a mexikóvárosi szövetségi körzetből, vagyis a fővárosból áll.) Hétfőn az Egyesült Államokkal szomszédos legnyugatibb Tijuana államban hét személyt gyilkoltak meg, a legveszélyesebb mexikói városban, Chihuahua állam székhelyén, Ciudad Juárezben pedig bérgyilkosok három személyt öltek meg az egyik városi kórházban. A kitört pánik miatt a tetteseknek sikerült elmenekülniük, José Ángel Córdova Villalobos, az egészségügyi miniszter pedig egyre jobban aggódik amiatt, hogy az orvosok a hasonló esetek miatt inkább elhagyják az államot és az országot is.
A közép-mexikói Michoacán államban két, oszlásnak indult holttestet találtak vasárnap, több lövéssel végezték ki a két megkötözött fiatal férfit. Josefina García Ruiz, a kormány belbiztonsági államtitkára ezért hangsúlyozta, hogy a tárca új intézkedések bevezetésére készül a bankok, a lakhelyek, a kereskedelmi létesítmények elleni támadások visszaszorítása érdekében.
Az elnök, Felipe Calderón 2006. december 1-jén üzent hadat a mexikói drogkartelleknek, és a júniusi hivatalos adatok szerint azóta már több mint 28 ezer áldozatot szedett a felek öldöklő küzdelme. Az országban csak idén vasárnapig összesen 8390 személyt gyilkoltak meg a drogbandák egymás közötti és az állam ellen vívott háborúja következtében.
(eluniversal.com.mx – Mexikó)
Megint kórházban gyilkoltak a mexikói bérgyilkosok
Megöltek nyolc szövetségi rendőrt a délnyugat-mexikói Sinaloa államban, amikor automata fegyverekkel felfegyverkezett támadók tűz alá vették a 11 fős egységet az autólopások ellen felállított egyik ellenőrzési pontnál. Hárman életben maradtak, de súlyosak a sérüléseik.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!