Magyarország 20 év óta először tudja, hogy mit akar, ezért nem túlzás 1990-et 2010-zel együtt említeni. Míg előbbi alkotmányos forradalmat hozott, addig utóbbi fülkeforradalmat, tehát a két eseményt érdemes együtt kezelni. Míg 1990-ben az emberek megfogalmazták, hogy mit nem akarnak, addig 2010-ben el tudták dönteni, hogy mit akarnak.
A Nemzeti együttműködés rendszere még a közelmúltban is csak egy szlogennek tűnhetett, de mostanra már valósággá vált. Többé – remélhetőleg – nem jön vissza az a rendszer, amelyben a magánérdek mindent megtehet, majd elmenekül a felelősség elől. A meglévő rendszereket, amelyek ezt a struktúrát támogatják, ki kell javítani, vagy újat kell teremteni. A megszorításokkal is szakítani kell, hiszen azok sem vezettek eredményre. Az adófizetőkkel fizettették meg azt, amiről nem ők tehetnek, s nem tudtak ellene védekezni. Az adón felül további juttatásokat vontak meg, elég a 13. havi nyugdíj megszűnésére vagy a közszférában dolgozókat sújtó megvonásokra gondolni, amelyek ellen más országokban egyesével is a kormányok fejét követelték volna. Ezek az intézkedések nem voltak arányosak és tisztességesek.
Az arányos teherviselés megteremtése volt részben az első 100 nap célja – elég a bankadóra, az állami óriásfizetések visszanyesésére vagy a devizahitelesek megsegítésére gondolni. A második akcióterv a gazdaság beindítása és az adósság lefaragása mellett ezt az arányosságot fogja követni.
Újabb válságadók
„Nem vagyunk irigyek, mert nem vagyunk kommunisták” – mondta Orbán, és hozzátette, arra kell törekedni, hogy sok sikeres ember és vállalkozás legyen, és most az adjon többet, akinek több van. A miniszterelnök kifejtette, szakítani kell az eladósodás és a megszorítás politikájával. Olyan lépéseket kell tenni, hogy semmiképpen ne növekedjen az államadósság, nem hitelekből, hanem a piacról kell pénzt szerezni, ezért el kell nyerni a piac bizalmát. Tartani kell az idei 3,8 százalékos és a jövő évi 3 százalékos hiánycélt, amelyhez be kell indítani a növekedést.
