15 éves tagja is van a sorozatrabló bandának

Sorozatban elkövetett rablás, illetve autófeltörés és betörés tetteseit fogták el Enyingen. A többnyire fiatalokból álló, ötfős társaság tagjai közül három fiatalkorút őrizetbe vettek – közölte a rendőrség szerdán.

MNO
2010. 11. 03. 14:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elkövetők egy kerékpárlopás miatt buktak le. A biciklit a helyi rendelőintézet elől „tolta el” a társaság 15 éves tagja és annak öccse. Előállították őket, s a kihallgatásuk során más, a társaikkal elkövetett bűncselekményekre is fény derült – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ez a csapat tört be egyebek között az enyingi vöröskeresztes irodába, valamint egy családi házba is. A 15 éves fiú egyébként sem ismeretlen a rendőrség előtt, legutóbb egy 200-300 ezer forint értékű bálalopás miatt folytattak büntetőeljárást ellene, betörés miatt pedig bírósági szakaszban van ellene egy másik eljárás – tette hozzá R. Szabó Ágnes. Tájékoztatása szerint a bandából egy felnőtt és egy fiatalkorú szabadlábon védekezik.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.