Elvérzett a kismama

Meghalt egy kismama a szülése után a kecskeméti megyei kórházban november elsején az esti órákban.

MNO
2010. 11. 04. 8:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 26 éves kecskeméti nő harmadik gyermekét várta, a szülés várható időpontját éppen november elsejére írta ki kezelőorvosa. Férje, Csabi Péter a baon.hu-nak elmondta, feleségével fájásmérésre érkeztek aznap a kecskeméti kórházba. A vizsgálat után a felesége közölte vele, nem teljesen jók a baba szívhangjai, megindítják a szülést. Délután fél kettőkör burkot repesztettek, az orvos azt mondta, úgy látja, minden rendben lesz. – A kislányunk fél öt körül meg is született – mesélte a baon.hu-nak Csabi Péter. A neheze ezután következett, feleségének ugyanis már a szülőszobán sem tudták elállítani a vérzését.

– Sok vért veszített a feleségem, nem tudták elállítani. Bevitték a műtőbe, és kivették a méhét, azt mondták, ez bizonyára megoldja a vérzést. Állapota ekkor nagyjából stabilizálódott, legalábbis látszólag. Aztán megint rosszul lett – meséli a megyei internetes oldalnak a történtek súlyától és a megrendültségtől elfúló hangon az édesapa. A fiatal nőt ezután átvitték a Nyíri úti tömb intenzív osztályára, vérzését itt sem tudták elállítani. 22 óra 44 perckor halt meg. Az apa elmondta, felesége veszélyeztetett terhes volt, az utóbbi időben ugyanis erős alhasi fájdalmai voltak. – Nem értem, hogy történhet meg ilyesmi a huszonegyedik században – értetlenkedik az édesapa. A család feljelentést tett a megyei rendőrkapitányságon, álláspontjuk szerint ugyanis emberi mutasztás történt. A rendőrség szóvivője, Nyíkos Tamás megerősítette a feljelentés tényét.

A kecskeméti megyei kórház szóvivője elmondta: belső vizsgálatot indítottak. – Kedden elindult a belső vizsgálatunk, aminek lezárultáig semmit sem kívánunk nyilatkozni. Ahhoz, hogy tényeket tudjunk mondani, el kell végezni a boncolást, és természetesen minden adatot át kell vizsgálni – mondta Horváth Attiláné. A kisbabát pénteken adja ki a kórház, a baon.hu szerint a kislány jól van. Csabi Péter elmondta, édesanyja vidékről beköltözött Kecskemétre, ő lesz gyesen a kisbabával, és ő segít ellátni a négy és fél, illetve a hétéves nagyobb gyermekeiket.

(baon.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.