Hatalmas összegekkel tartoznak az adóhivatalnak

Jelenleg 22 cég adótartozása haladja meg az egymilliárd forintot, 446 cég pedig több mint százmillió forinttal tartozik az adóhivatalnak – közölte elemzésében a Feketelista.hu kedden.

MNO
2010. 11. 16. 15:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az APEH, valamint tíz más hivatalos nyilvántartás összevetésével készült elemzésből kiderül, hogy a jogkövetkezmények (a késedelmi pótlék, az adóbírság és a mulasztási bírság) gyakran eléri, vagy éppen meghaladja az adótartozás összegét.

A 22, milliárdos tartozást felhalmozó cég közül 13 a fővárosban található, az első tíz közé pedig mindössze két vidéki vállalkozás került be. Szinte valamennyi a kereskedelmi és a szolgáltató ágazathoz tartozik, csupán egy-egy fejlesztési és tanácsadó, építőipari, illetve fuvarozó cég van közöttük.

Szinte kizárólag korlátolt felelősségű társaságok szerepelnek a listán. A legalább százmillió forintos adóhiánnyal nyilvántartott 446 cég között mindössze két részvénytársaság van – a budapesti DK Kontakt Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. 679 millió, míg a szintén fővárosi Sved Informatika Informatikai és Kereskedelmi Zrt. több mint 400 millió forintos adóhiánnyal bír. A több mint százmillió forinttal adóhiányos cégek közé azért tizenöt betéti társaság is bekerült.

A listán az első négy helyezett egyenként több mint kétmilliárd forinttal szerepel. A legnagyobb összeggel, 2,71 milliárd forinttal a Budapestre bejegyzett Tetravent Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezeti a listát, nem szólva a jogkövetkezményekről, amelyek összege meghaladja a 2,351 milliárd forintot, így több mint ötmilliárd forinttal tartozik az adóhivatalnak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.