10 ezer forintos beíratási ösztöndíj

Gyermeküket magyar iskolába és osztályba írató szülőknek adtak át beíratási ösztöndíjat a szlovákiai Révkomáromban Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes részvételével szerdán.

2010. 12. 15. 20:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ünnepségen Semjén Zsolt a magyar oktatás és az összetartozás fontosságát hangsúlyozta. Mint Csallóközi Zoltán, a miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke az MTI-nek elmondta: az előző kormányzat megszüntette a határon túli magyar iskolások után járó beíratási támogatást. A Rákóczi Szövetség ezt követően vállalta, hogy civil szervezetként 10 ezer forintos beíratási ösztöndíjat biztosít minden egyes gyermek után, akiknek szülei magyar iskolába, vagy osztályba íratják gyermeküket. Ezt az ösztöndíjat Felvidék-szerte külön ünnepségeken adják át.

A kabinetfőnök tájékoztatása szerint az ünnepségen Semjén Zsolt mellett köszöntőt mondott Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. Jelen volt Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke és Komárom szlovák polgármestere, Anton Marek is.

A Rákóczi Szövetség – honlapja szerint – 1989-ben alakult azzal a céllal, hogy a határon túl élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében.

A szervezet a magyar kedvezmény-törvény keretében bevezetett, a magyar iskolába beíratott gyermekeket megillető oktatási-nevelési támogatást a magyar oktatási intézményekben történő tanulás fontos motivációs tényezőjének tartja. Ezért – mint írták – sajnálattal vették tudomásul, hogy a Szlovákiával 2003-ban kötött államközi megállapodás megfosztotta a felvidéki magyar családokat az oktatási-nevelési támogatás közvetlen igénybevételétől. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a Felvidéken az elmúlt évtizedben tapasztalt, jelentős mértékű asszimiláció tovább folytatódik – olvasható a szövetség honlapján, ahol azonban kiemelik: a magyar iskolákba beíratott diákok létszámában a csökkenés mértéke alacsonyabb volt azokban régiókban, ahol a beiratkozási ösztöndíj-akciót teljes körűen megvalósították.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.