1,7 milliárdhoz jutottak

Október végéig 225 vállalkozás kapott Széchenyi-kártya-hitelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével – hangzott el a szervezet küldöttgyűlésén Nyíregyházán pénteken.

MNO
2010. 12. 17. 12:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vállalkozások több mint 1,7 milliárd forintot vehettek fel a pénzintézetektől – mondta Pekó László, a kamara elnöke. Mészáros Éva, a kamara sajtóreferensének tájékoztatása szerint október végéig 291 vállalkozás igényelt Széchenyi-kártya-hitelt Szabolcsban. Amennyiben a kamarai ügyintézők minden kölcsönigényléshez szükséges dokumentumot rendben találtak, az érintett vállalkozók két hét alatt hozzájutottak a banki folyószámlahitelhez.

Elmondta, hogy a Széchenyi-kártya-program további két eleme, a beruházási és a forgóeszközhitel iránt is nagy a vállalkozói érdeklődés Szabolcsban. Jelenleg pénzintézeti elbírálás alatt vannak a benyújtott igények. A forgóeszközhitelt kérők leginkább 10 milliós összeget igényeltek, de akad 25 millió forintos összegű is.

A beruházási hitelkonstrukció szeptemberben indult, s eddig két nyírségi vállalkozás élt a lehetőségével. Az elmúlt évben 1,8 milliárd forintot meghaladó Széchenyi-kártya-hitelt helyeztek ki a bankok a kamara közreműködésével Szabolcsban. Várhatóan az idén is elérik azt az összeget. A legtöbb kölcsönt 2006-ban folyósították, csaknem 2,3 milliárd forint összegben. A következő évben, 2007-ben 2 milliárdra csökkent a hitel összege, majd a válság miatt 2008-ban 1,8 milliárdra esett vissza. A növekedés tavaly megindult, igaz, csak 200 millió forinttal emelkedett a kihelyezett Széchenyi-kártya-hitel.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.