2,7 milliárdos informatikai rendszer is segít

Összesen 2,7 milliárd forintos uniós forrásból megvalósított informatikai rendszer is segíti az agrártámogatások kiosztását a kölcsönös megfeleltetési rendszer működtetésével – adta hírül honlapján a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

MNO
2010. 12. 22. 9:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint az MVH és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) 2,7 milliárd forintot nyert az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében a két intézményt összekapcsoló hatékony informatikai struktúra kialakítására. Az uniós elvárásoknak megfelelő rendszer 2011. január 1-jétől alkalmas az összes, kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatos feladat elvégzésére. Az MGSZH informatikai infrastruktúrájának megújítását több mint 600 millió forinttal támogatta a projekt. Csaknem 200 millió forint jutott az MVH központi szervereinek cseréjére is, ezek már mindkét szervezet igényeit teljesítik.

A kölcsönös megfeleltetés – cross compliance – rendszer lényege, hogy az MVH-nak már nemcsak az egy-egy támogatáshoz szorosan kapcsolódó feltétel betartását kell ellenőriznie, hanem figyelembe kell vennie más társhatóságok által a támogatásigénylőre vonatkozó állat- és növény-egészségügyi, élelmiszer-biztonsági, állatjóléti és környezetvédelmi előírások, azaz a jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények ellenőrzésének eredményét is. Az MGSZH a kölcsönös megfeleltetés végrehajtásának legnagyobb intézményi szereplője.

Az MVH az Európai Unió közös agrárpolitikája keretében nyújtott agrár- és vidékfejlesztési támogatások akkreditált kifizető ügynökségeként évi mintegy 500 milliárd forint kifizetését bonyolítja le. A kifizetések feltételét, a vonatkozó jogszabályok betartását pedig Magyarország uniós csatlakozása óta folyamatosan ellenőrzi. Az ellenőrzésekben alapvető változást hozott a Magyarországon 2009 és 2013 között fokozatosan bevezetendő kölcsönös megfeleltetési rendszer. A vonatkozó háttéranyagból kiderül, hogy az MVH-nak át kell vennie az MGSZH ellenőrzési eredményeit és a kifizetendő támogatási összeg kiszámítása során figyelembe kell vennie azokat. Szükség esetén pedig szankcionálnia is kell a több százezer támogatásigénylő közül a szabályszegőket. Ehhez volt szükség a két szervezetet összekapcsoló, hatékony informatikai rendszerre.

Az új rendszer egyik fő eleme a gazdálkodók hivatalokon átnyúló, egységes, közös nyilvántartása. Ahhoz, hogy az MVH-nál benyújtott támogatási kérelem igénylőjéhez hozzá lehessen rendelni az MGSZH által végzett ellenőrzési eredményt, első és legfontosabb elemként az ügyfelek közös nyilvántartását és adatkezelését támogató rendszer kialakítása kezdődött meg a projektben. A munkát az ellenőrzések kockázatkezelésen alapuló kiválasztását megvalósító rendszer is segíti.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.