Az ügyben módosító indítványt benyújtó Bóka István elmondta, a többféle közfeladatot ellátó centrum az elfogadott költségvetés szerinti, működésre fordítható állami forráson felül normatív támogatásban is részesül egyéb tevékenységeihez, például az oktatáshoz.
Bogó Ágnes, a zánkai centrum igazgatója arról számolt be szombaton, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium biztosít majd ifjúsági célú előirányzatként 350 millió forintot. Másik fontos működési bevételét, mintegy 115 millió forintot, mint oktatási, kulturális feladatokat ellátó nonprofit intézmény kaphatja a centrum. Ezenkívül mint iskolafenntartó, normatív támogatásban is részesülhet, de azt kizárólag az oktatási feladatok ellátására fordíthatja.
Bogó Ágnes közölte, hamarosan előterjesztést készít az állami vagyon kezelőivel együtt a zánkai centrumról, hogy tisztázódjon „egyszer s mindenkorra”, mi a magyar kormány célja vele. Magyarországnak szüksége van egy gyermek- és ifjúsági célú, nagy volumenű, tartós közfeladat ellátásra alkalmas létesítményre, márpedig Zánkán kívül már semmi hasonló nem maradt állami tulajdonban – mondta az igazgató. Nem szabad veszni hagyni a jelenleg hat minisztérium területét érintő tevékenységet folytató, Európában egyedülálló adottságokkal rendelkező, 209 hektáros ifjúsági bázist – tette hozzá.
A saját kikötővel, vasútállomással és csaknem háromezer szálláshellyel rendelkező hajdani úttörőváros sorsa azóta különösen bizonytalan, hogy a 2007-es vagyontörvényben lekerült a tartós állami tulajdonban tartandó vagyonelemek listájáról, vagyis eladhatóvá vált, kimaradt az akciótervekből, majd az ágazati fejlesztési lehetőségekből, miközben a közhasznú társasági formája és az önerő hiánya miatt elesett egyéb pályázati forrásoktól is.
Az egész évben nyitva tartó centrum a nehézségei ellenére ma is vezető pozíciót tölt be a hazai ifjúsági turisztikai piacon. Fő tevékenysége a 6-26 éves fiatalok nemzetközi táboroztatása, vállalva a halmozottan hátrányos helyzetű és fogyatékkal élők rehabilitációját is. Emellett képzéseknek, konferenciáknak ad otthont, fenntartója egy idegenforgalmi középiskolának, szakiskolának, kollégiumnak, és központja, valamint képzési bázisa a balatoni vízimentők szakszolgálatának. Sportcsarnoka, stadionja és 32 sportpályája révén bázisa az ifjúsági sportnak is.
(MTI)
Brüsszel bármi áron támogatja Ukrajnát
