A felsővezetők 670 ezer forintra számíthatnak

A Workania internetes állásportál kutatói meglepő eredményekre jutottak, amikor legutóbbi vizsgálataik során összehasonlították az egy évvel ezelőtti 13. havi országos bérszínvonalat és az évvégi jutalmak mértékét: mindkét vizsgálati szegmensben jelentős mértékű emelkedést tapasztaltak. Míg 2009 végén a 13. havi bérek országos átlagszínvonala 164 ezer forint volt, idén a 13. havi bérszínvonal meghaladja a 202 ezer forintot. Nem ilyen látványos mértékben, de az évvégén kifizetésre kerülő jutalmak mértéke is emelkedik az előző évhez képest: a tavalyi 187 ezer forintos átlaghoz képest az idei jutalmak országos átlaga meghaladja a 199 ezer forintot.

Bákonyi Ádám
2010. 12. 15. 18:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pozíciószintek szerinti bontásban nem meglepő módon jelentős különbségek mutatkoztak. Az a segédmunkás, aki egyáltalán kap 13. havi munkabért, örülhet, ha átlagosan 80 ezer számíthat, ehhez képest a felsővezetők elégedetten vehetik át a 670 ezer forintos a 13. havi járandóságukat.

Az adminisztratív dolgozók is mélyen az országos átlag alatt kapnak, az ő átlagos 13. havi bérük 141 ezer forint, a műszaki területen szakképzett alkalmazottak már elégedettebbek lehetnek, az őket megillető 217 ezres átlaggal. Középvezetői beosztásban Magyarországon idén 335 ezer forintra lehet számítani 13. havi átlagos jövedelemként.

Az évvégi jutalmak összehasonlítása során a pozíciószintek szerinti bontás hasonló arányokat mutat: egy hazai felsővezetőnek 649 ezer forint jelenik meg jutalomként a bankszámláján.

Az idén kifizetésre kerülő évvégi jutalmak mértékével kapcsolatban a szakemberek megállapították, hogy a jutalmak átlagos mértéke az alkalmazotti létszám növekedésével egyenes arányban növekszik, azaz minél nagyobb alkalmazotti létszámú munkahelyen dolgozik valaki, annál nagyobb összegű tizenharmadik havi átlagbérre számíthat.

A tíz munkavállaló alatti mikrovállalkozások esetében a 157 ezres 13. havi átlagbér nem éri el az országos átlagot, ehhez képest az ezer fő felett dolgozói létszámú nagyvállalatok munkavállalói akár 233 ezer forintra is számíthatnak pluszban. A közép- és kisvállalkozások dolgozóinak 13. havi munkabére sem éri el a 202 ezres országos átlagot, a legalább ötven fő feletti munkahelyeken lehet csak ennél többet kapni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.