Both Zoltán hétfőn azzal ébredt: rendes polgári foglalkozás után néz, elege van a stresszből és az áskálódásokból. Az ország egyetlen hivatásos vadállatbefogója, aki nemrég költözött Siófokra – ahogyan megírtuk – néhány hete a vörösiszap-katasztrófa áldozatai javára szervezett jótékonysági koncertet többek közt Fekete Pákóval és Krisz Rudival, ám mindössze ketten váltottak jegyet a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központba, s emiatt lemondta a rendezvényt.
– Tíz éve nem kapcsoltam ki a mobiltelefonomat, ha éjszaka hívtak egy elszabadult kígyóhoz, madárpókhoz vagy skorpióhoz, akkor azonnal ugrottam – mondta a Sonline.hu-nak Both Zoltán. – Még a nyaralást is félbeszakítottam, ha kellett, Zalaegerszegre mentem, ha kellett, Miskolcra vadállatot befogni. Legtöbbször a rendőrség „ugrasztott”, de mostantól másnak kell hogy szóljanak, mert én befejeztem. Elég volt a stresszből, a siófoki koncert elmaradása idegileg is kiborított. Sajnálom, hogy akkor meggondolatlanul nyilatkoztam, és azt mondtam, csalódtam a siófokiakban. Jót akartam, de nem jött össze.
– Viszont anyagilag teljesen padlóra kerültem ezáltal, ráadásul az internetes hírportálokon igazságtalanul bántani kezdtek – tette hozzá. – A volt feleségem is kivette a részét bőven a rágalmakból, azt meg nem akarom, hogy a jelenlegi kapcsolatom is megigya a levét ennek. Bolond, hülye, pedofil – ez mind én vagyok a kommentelők szerint. Meg hogy csak nyolc általánost végeztem – kérdem én, akkor vajon a katasztrófavédelem szerződött volna velem? Elegem van. Ez a hála az elmúlt tíz évért, csak bántást kapok. Bezzeg, amikor a chipses szállítmánnyal egy madárpók került egy nagyáruházba, akkor jó voltam. Vagy amikor mosómedvét kellett leszednem a fáról a Gellért-hegyen. Szeretem az állatokat, ez nem változott, de most valamilyen „rendes” foglalkozás után nézek – panaszkodott Both.
(sonline.hu)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
