A tárca előáll a novemberi számokkal

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ma publikálja honlapján az államháztartás első tizenegy havi részletes adatait.

MNO
2010. 12. 21. 6:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – november havi hiánya 172,0 milliárd forintra teljesült, így az államháztartás egyenlege ez év november végén 1 304,8 milliárd forint deficitet mutatott, amely az éves törvényi előirányzat 151 százalékát teszi ki – közölte az NGM korábban.

Ennek ellenére a minisztérium szerint Magyarország 2010-ben biztonságosan tartja a 3,8 százalékos költségvetési hiányt. Az adat ugyanis még nem tartalmazza a „bankadó” második részletéből decemberre várt, közel 90 milliárd forintos bevételt, a távközlési, kiskereskedelmi és energetikai szektort érintő válságadók decemberi esedékességű bevételeit (161 milliárd forint), továbbá a decemberben időszerű társaságiadó-feltöltéseket. A hiánycél elérését segíti továbbá az a december eleji kormányintézkedés, amely az idén százmilliárd forintot meghaladó összeggel csökkenti a központi alrendszer kiadási lehetőségét.

Az Orbán-kormány nem változtatta meg az előző kormány államháztartási előrejelzését 2010-re, ami pénzforgalmi szemléletben 870,3 milliárd forintot tesz ki. Az államháztartás – önkormányzatok nélkül – 75,9 milliárd forint hiánnyal zárt 2009. novemberben, a tizenegy havi összesített deficit 1 123,7 milliárd forint.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.