2010. december 10-én Siófokon került sor az idei Országos Pontszerző Rendőr Bajnokság eredményhirdetésére. Az elismeréseket Kontrát Károly parlamenti államtitkár, a Magyar Rendészeti Sportszövetség elnöke adta át a díjazottaknak.
A versenyek során négy megmérettetésre került sor az év folyamán. A judót Kecskeméten, a labdarúgást Győrben rendezték, a szolgálati pisztoly lőversenynek Nagytétény, a rendőr háromtusának (vezetéstechnika, akadálypálya, lövészet) pedig Budapest adott otthont. A megyék a versenyeken pontszámokat szereztek, ez alapján a megyék között a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hozhatta el az előkelő első helyezést.
Bálint Levente rendőr őrnagy a sportszervezés, kiképzés és sport terén nyújtott kimagasló tevékenységének elismeréséül emlékplakettet vehetett át az államtitkártól.
(MNO)
A tökéletes összefoglalás
