Anglia, Premier League, 17. forduló
Egymást követő ötödik bajnokiján sem tudott nyerni a címvédő Chelsea gárdája, pedig erre most megvolt minden lehetősége a Tottenham ellen, de a Pavljucsenko góljára válaszoló Drogba a ráadásban büntetőt rontott. A döntetlennel a negyedik helyre csúszott vissza az Ancelotti-legénység, s ha az Arsenal ma este győzni tud az Old Traffordon, négypontos hátrányba kerül az Ágyúsokkal szemben. Rettentően szoros ugyanis az élmezőny a Premier League-ben, a West Ham United otthonában 3-1-re diadalmaskodó Manchester City például feljött a második pozícióba, ám a már említett hétfői, manchesteri ütközet valamilyen szinten biztosan átírja majd a tabella első felét.
Győzelemmel mutatkozott be új csapata élén Alain Pardew, aki a hét elején váltotta a Newcastle kispadján Chris Hughtont. A Szarkák a Liverpool együttesét győzték le 3-1-re, Kádár Tamás nélkül, aki most nem került be a keretbe. Bogdán Ádám csapata, a Bolton is nyert a hétvégén, a Wanderers 2-1-gyel múlta felül a Blackburn gárdáját; a magyar kapus a kispadról követhette az eseményeket. Gera Zoltán ellenben végig a pályán volt a Sunderland ellen ikszelő Fulhamben.
Eredmények:
Aston Villa–West Bromwich 2-1 (Downing, Heskey, ill. Scharner)
Everton–Wigan 0-0
Fulham–Sunderland 0-0
Stoke City–Blackpool 0-1 (Campbell)
West Ham United–Manchester City 1-3 (Tomkins, ill. Touré, Green – öngól, A. Johnson)
Newcastle–Liverpool 3-1 (Nolan, Barton, Carroll, ill. Kuyt)
Bolton–Blackburn 2-1 (Muamba, Holden, ill. Diouf)
Wolverhampton–Birmingham City 1-0 (Hunt)
Tottenham–Chelsea 1-1 (Pavljucsenko, ill. Drogba)
A Manchester United–Arsenal találkozót ma rendezik.
Az élmezőny:
1. Arsenal 32 pont
2. Manchester City 32
3. Manchester United 31
4. Chelsea 31
5. Tottenham 27
A góllövőlistát a 11 gólos Berbatov (Manchester United) vezeti.
Franciaország, Ligue 1, 17. forduló
Három gól nélküli döntetlen, valamint két 1-0-s siker mutatja, nem ez volt minden idők egyik leggólgazdagabb hétvégéje a francia élvonalban. Az éllovas Lille az utolsó percben szerzett De Melo-góllal győzte le a sereghajtó Arles-Avignont, a Paris SG is a találkozó hajrájában döntötte el a Valencienens elleni összecsapást, míg a lendületbe jött Lyon López és Gomis találataival verte meg a Toulouse-t, így a tabella első három helyezettje három-három ponttal gazdagodhatott.
Feltűnő a Lyon előretörése, amely a szezon jelentős hányadában az alsóházban szerénykedett, ám kihasználva vetélytársai megingását, ma már a dobogó legalsó fokáról tekinthet le rájuk. A Rennes nem bírt a szintén felfelé ívelő pályán álló Bordeaux-val, miként a két BL-résztvevő, az Auxerre és a Marseille csatájában sem tudtak győztest hirdetni. A szezont remekül kezdő Caen már kieső helyen áll, a Saint-Étienne a hetedik, a Toulouse pedig már csak a tizenkettedik.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!