Csökken a veszély, mérséklik a készültséget

Stabilizálódott a belvízhelyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a hideg időjárás miatt két belvízvédelmi szakaszon is másodfokúra mérsékelhették a készültséget – közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn az MTI-vel.

MNO
2010. 12. 20. 11:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bodnár Gáspár tájékoztatása szerint az utóbbi napokban nem változott lényegesen az elöntött területek nagysága, még mindig csaknem 300 négyzetkilométert borít belvíz a megyében. Kedvező fejlemény, hogy a folyók apadásával több helyen meg tudták nyitni a belvízcsatornákat és a töltések keresztezésében megépült zsilipeket, így a belviz gravitációsan vezethető ki a területekről – tette hozzá a védelemvezető.

Az elmúlt napok munkálatainak, valamint a hideg időjárásnak köszönhetően stabilizálódott a belvízhelyzet, a csatornákban csökkentek a vízszintek. Emiatt hétfő reggel két felső-szabolcsi védelmi szakaszon – Tiszabercel és Dombrád térségében – a harmadfokú belvízvédelmi készültséget másodfokúra mérsékelték. A védelemvezető közlése szerint az igazgatóság tizenkét belvízvédelmi szakaszából kettőben elsőfokú, tízben pedig másodfokú a készültség.

A védekezés keretében a vízügyi dolgozók folytatják a Vajai-főfolyáson, a szamossályi árapasztón, illetve a Keleti-övcsatornán korábban elkezdett iszapolási munkákat. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelenleg két vízgazdálkodási társulat és huszonkilenc település tart fenn valamilyen fokú belvízvédelmi készültséget. A korában elrendelt harmadfokú belvízvédelmi készültséget másodfokúra mérsékelték Újfehértón, ahol a fagy miatt átmenetileg nem romlott a belvízhelyzet.

Nagy Sándor, a kisváros független polgármestere az MTI-nek elmondta: a héten várható enyhülés miatt a problémák hatványozódva jelentkeznek majd, ezért hamarosan ismét elrendelik a legmagasabb fokú készültséget. Szombaton a település egyik utcájából egy háromtagú családot kellett kiköltöztetni, mert a belvíz miatt a házuk lakhatatlanná vált. A családot egy üresen álló önkormányzati bérlakásba költöztették – tette hozzá a polgármester.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.