Az olasz sztárcsapat nem hagyott sok esélyt a Kongói Demokratikus Köztársaság, sőt Afrika büszkeségévé előlépett Mazembének (a fekete kontinens egy csapata sem tudta még magát döntőbe verekedni a labdarúgó-klubvilágbajnokságon). A BL-győztes lekopírozva a brazil Internacionalt, már az első félidőben kétgólos vezetést szerzett Pandev (13. perc) és Eto’o (17. perc) találatainak köszönhetően. A milánói alakulat az első 45 perc alatt végig kezében tartotta az irányítást, a különbség csak Diego Militónak köszönhetően nem változott, aki több ordító helyzetet is elpuskázott.
A második félidőt is az Inter kezdte jobban, magabiztosan, szép játékkal tartották a labdát, majd több helyzetet is kidolgoztak. Maicon kapufát is talált, és Pandev is többször helyzetbe tudta hozni magát. Az afrikaiak a sok kihagyott olasz helyzet után vérszemet kaptak, Julio Cesar bravúrja kellett egy szabadrúgásnál, hogy ne változzon az eredmény. Milito újabb ziccereket hagyott ki, amit Rafa Benítez a 71. percben elégelt meg és behozta az argentin helyére Biabianyt, aki élt is a lehetőséggel és a 85. percben bebiztosította a győzelmet. Az Inter 1964 és 1965 után hódította el ismét a Világkupát.
Bronzérmes az Internacional
A bronzérmet a brazil Internacional hódította el Abu-Dzabiban a dél-koreai Szongnam Ilva 4-2-es felülmúlásával. Az ázsiai bajnok már az első félidőben kétgólos hátrányba került, a 15. és 27. percben kapituláltak, majd a 34.-ben emberhátrányba is kerültek. A második félidő is a dél-amerikaiak szájíze szerint alakult, az 52. és 71. percben is betaláltak. Az emberhátrányban játszó dél-koreaiak azonban nem adták fel, a meccs hajrájában két gólt is talált a kolumbiai Mauricio Molina (84., illetve 90. perc), beárnyékolva ezzel a cserekén beállt 34-szeres argentin válogatott Roberto Abbondanzieri búcsúját a profi focitól.
Forrás: Goal.com, Livescore.com