A hozam 3,403 százalékra ugrott a november 3-án tartott azonos lejáratú kincstárjegyeladáson kialakult 1,818 százalékról. A szakértők nagyobb, 3,5-3,8 százalékos hozammal számoltak. Portugália szerdán 500 millió euró értékben adott el adósságpapírokat a terveknek megfelelően. Meglehetősen nagy, 1,9-szeres volt a túljegyzés, ami azonban elmaradt a november eleji aukción kialakult 2,2-szereshez képest. Az idén ez volt az utolsó portugál állampapír-kibocsátás.
A hozamnövekedés részben azzal függ össze, hogy továbbra sem enyhül a befektetői aggodalom Portugália jelentősre duzzadt államadóssága kapcsán. Másrészt a jövő év elején jelentős összegű, korábban kibocsátott kötvényt kell visszafizetnie az országnak. Portugáliának 4,5 milliárd eurót kell visszafizetnie a kifutó kötvények után 2011 első negyedévében, és összesen 9,5 milliárd eurót a jövő év egészében. Tavaly Portugália GDP-arányos államadóssága 109 százalék volt, államháztartási hiánya pedig 9,3 százalék, a negyedik legmagasabb az euróövezetben. A tavalyi GDP 2,7 százalékkal csökkent, az idén 0,9 százalékos növekedésére számít az ország központi bankja.
(MTI)
Sokkoló élményéről számolt be Kapu Tibor édesapja
