Előzetesben 600 kiló mákgubó miatt

Kábítószerrel való kereskedés és más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Városi Bíróság azt a magyar férfit és ukrán állampolgárságú nőt, akiknél nagyobb mennyiségű kábítószert találtak – tudatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, szóvivője hétfőn.

MNO
2010. 12. 20. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság indoklása szerint a páros férfi tagja egy bérelt garázsban kábítószert állított elő, és forgalomba akarta hozni – ismertette Nyakó Zsuzsanna. A büntetett előéletű férfi által vezetett autót december 15-én ellenőrizték a rendőrök. A kocsiban utazott az ukrán nő is, ruházatában több mint 10 gramm kábítószergyanús anyagra bukkantak. A nő lakásán tartott házkutatáskor további 4,7 kilogramm hasonló anyagot találtak, amelyben a gyorsteszt kodein és morfin jelenlétét mutatta ki – mondta az elnökhelyettes.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban elmondta: a nő és a férfi a nyomozás során megtagadta ugyan a vallomástételt, de az ügyben nyomozó rendőrök eljutottak az általuk működtetett illegális droglaborhoz. Az újfehértói férfi által bérelt garázsban csaknem 600 kilogramm ledarált mákgubót találtak zsákokban, valamint nagy mennyiségű vegyszert és eszközöket foglaltak le. A mákgubót és az eszközöket a heroingyártás első fázisához, az ópiumfőzéshez használták.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.