Elrabolták és megverték a prostituáltakat

Stricijüket feljelentő prostituáltak vallomását akarta visszavonatni egy szegedi banda oly módon, hogy elrabolták, bezárták és megverték a lányokat. A főkolompost Szegeden, a Szent Ferenc utcában kapták el november végén – írta szerdán a Délmagyarország.

MNO
2010. 12. 15. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilap cikke szerint a Szent Ferenc utcából elhurcolt férfi után a rendőrök még öt embert vettek őrizetbe, akik ellen emberrablás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt nyomoztak. A lap megtudta, hogy D. Tibor Krisztián két nőt futtatott prostituáltként itthon és külföldön: az örömlányoknak hol keresetük felét, hol a teljes összeget át kellett adniuk. A nők júniusban Zürichbe utaztak, ahol szintén prostituáltként kezdtek dolgozni, de pár hét elteltével összevesztek D. Tibor Krisztiánnal, és haza akartak jönni. A férfi ekkor megfenyegette őket, ami miatt a nők Svájcban feljelentést tettek ellene, majd hazatértek. A feljelentés alapján a svájci hatóságok elfogták D. Tibor Krisztiánt, akit előzetes letartóztatásba helyeztek.

A férfi rokona, D. Mátyás József és társai ennek a feljelentésnek a visszavonására akarták rávenni a két nőt úgy, hogy június és szeptember között több alkalommal, különböző helyszínekről elrabolták, majd szegedi és kecskeméti lakásokban fogva tartották és rendszeresen megverték őket. A nyomozók november 25-én fogták el D. Mátyás Józsefet a Szent Ferenc utcai ingatlanban, majd öt társát azok lakásáról állították elő – tájékoztatta a lapot Bartha László őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda sajtószóvivője. A férfiakat azóta előzetes letartóztatásba helyezték.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.