Fékeznék a növekedést

Az idei évben immár negyedik alkalommal, 25 bázisponttal 1,25 százalékra emelte a svéd jegybanki alapkamatot a Riksbank annak érdekében, hogy fékezze a skandináv állam gazdaságának rekordnövekedését.

MNO
2010. 12. 15. 12:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Reuters által korábban megkérdezett húsz elemző közül 18 számított 25 bázispontos kamatemelésre. Többségük hasonló lépést vár a jegybank következő, februári kamatdöntésekor. A Riksbank közleménye szerint a hattagú tanácsból ketten szavaztak a kamatemelés ellen. A svéd gazdaság a harmadik negyedévben 6,9 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához képest.

Ilyen mértékű növekedést azóta nem tapasztalt az északi állam, hogy 1970 óta összehasonlítás alapjául szolgálni képes adatokkal méri a gazdaság teljesítményét. A jegybank megemelte a 2010-re, illetve 2011-re vonatkozó növekedési előrejelzését is. E szerint idén a korábban jósolt 4,8 helyett 5,5 százalékkal, míg jövőre 3,8 helyett 4,4 százalékkal bővülhet a svéd gazdaság.

A Riksbank közleményében úgy fogalmazott: „A svéd gazdaság rekordmértékben bővül, s kedvezően hat a teljesítményére az éledező világkereskedelem. A felfutás széles alapokon nyugszik, és most már a beruházás is beindult. Mindeközben a munkaerőpiac is jó irányba fejlődik.”

A kedvező gazdasági eredmények ellenére nehéz helyzetben van a svéd jegybank. Fenn kell tartania ugyanis az egyensúlyt az erős belső teljesítmény és az abból következő esetleges hitelállomány-növekedés, valamint ingatlanár-emelkedés, illetve a világgazdaság kilábalásainak egyenetlenségei között. A legnagyobb gondot az okozhatja, hogy az erős felvevőpiacnak számító Európai Unió kereslete csökkenhet a kormányzati kiadások visszafogásával – közölte a Riksbank.

További problémát okozhat az erősödő korona is, amennyiben túlságosan megelőzi a svéd jegybank kamatemelési pályája az európai, illetve amerikai központi bankok hasonló lépéseit. Az erős korona csökkentheti ugyanis az elsősorban exportra termelő svéd vállalatok versenyképességét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.