Fővárosi támogatással oldhatják meg a likviditási helyzetet

Az idei évben végzett közszolgálati feladatok ellentételezéseként 888 millió forintot juttatna a Fővárosi Önkormányzat a nehéz helyzetbe jutott Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nek – derül ki György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettesnek a Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztett javaslatából.

MNO
2010. 12. 19. 9:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főpolgármester-helyettes előterjesztésében azt írja: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az elmúlt években folyamatosan veszteségesen működött, emiatt akut likviditási problémával küzd. „A társaság veszteséges működéséhez a korábbi menedzsment ésszerűtlen, illetőleg mind gazdaságossági, mind üzleti szempontból indokolhatatlan döntései és mulasztásai vezettek” – írta György István (Fidesz).

Hozzátette: a társaság vezetése szerint a lejárt szállítói tartozások állománya december 16-án elérte a 451 millió forintot, év végére pedig várhatóan eléri az 560 millió forintot. A veszteséges működés miatt komoly kockázatot jelent, hogy a társaság két, már megnyert pályázat önrészét – mintegy 400 millió forintot – sem tudja előteremteni, ami 1,4 milliárd forint támogatás elvesztését jelenti.

Az előterjesztés emlékeztet rá: a Fővárosi Önkormányzatnak a társasággal kötött közfürdői közszolgáltatási megállapodás szerint az alapszolgáltatásból származó bevételek és a kiadások különbözetét meg kell térítenie, eszerint a társaságot 2010-ben nettó 711 millió forint illeti meg. A bruttó 888 millió forint így fedezetet nyújt a 417 millió forintos pályázati önrész biztosítására, valamint 294 millió forint értékben a már lejárt szállítói számlák kifizetésére – olvasható az előterjesztésben.

György István szerint ez a pénz, az új menedzsment költségcsökkentés irányába tett lépései, valamint a 2011-re szóló üzleti, pénzügyi intézkedések „megoldást nyújthatnak a társaság súlyos likviditási helyzetének megoldására”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.