Herceg elfáradt, lemond

A Debrecen trénere megköszönte a klub vezetőinek felkérését, de nem szeretné a továbbiakban betölteni a vezetőedzői pozíciót. Herceg András szakmai igazgatóként folytatja a munkát.

MNO
2010. 12. 21. 13:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A DVSC Futball Szervező Zrt. igazgatótanácsa meghallgatta Herczeg András beszámolóját az elmúlt három év munkájáról, a beszámolót elfogadta, és felkérte a szakembert a folytatásra. Herczeg András azonban közölte: úgy érzi, hogy az elmúlt három év klubmenedzseri és az ezt megelőző három év pályaedzőként végzett munkája során elfáradt, és más jellegű feladatot szeretne végezni, de természetesen a DVSC-n belül, és nem más klubnál, mint ahogy erről a hírek szóltak.

Az igazgatótanács egy korábbi elképzelését megvalósítva létrehozta a szakmai igazgatói státuszt, betöltésére Herczeg Andrást bízta meg, aki ezt elfogadta. A grémium az ülést felfüggesztette, a folytatásra január 3-án kerül sor. Ekkor pontosítják a szakmai igazgató konkrét feladatkörét, illetve nagy valószínűséggel ekkor kerül sor az új vezetőedző és szakmai stábjának kinevezésére.

(dvsc.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.