Húszezer adag meleg étel a rászorulóknak

Húszezer adag meleg ételt osztanak ki év végéig a rászorultak, a szegény családok és a hajléktalanok körében Nyíregyházán; a jótékonysági akciót másik négy városban is megtartják.

MNO
2010. 12. 22. 9:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavaly elkezdett ételosztással hagyományt kíván kialakítani az önkormányzat – mondta el az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Kovács Ferenc polgármester. A Start Rehabilitációs Vállalat által elkészített ételekkel a szociális szervezetek munkatársai kínálják majd a rászorulókat a város hat, mindenki számára elérhető, nyitott pontján. A tíz nap alatt közel húszezer adag ételt osztanak ki.

Bige László, a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a cég idén öt városban, Nyíregyházán, Veszprémben, Várpalotán, Pápán és Szolnokon szervez hasonló kezdeményezést, az ételek szétosztásával pedig karitatív szervezeteket bíztak meg. Az akció Szolnokon már elkezdődött: itt gyorsan elfogyott az ezeradagnyi étel, ezért emelik a kiosztható adagok számát.

A cégcsoport különböző segélyezési formákban eddig mintegy 300 millió forintot osztott szét belföldön, kisebb részben pedig külföldön. Az adományok az oktatás, az egészségügy és a kultúra egyes területein segítenek, s mintegy 40 millió forintot a hajléktalanok ellátására fordítanak – mondta el a társaság vezérigazgatója. Kemenes Erika, az önkormányzat szociális osztályvezetője szerint naponta 12 és 13 óra között lehet jelentkezni az ételekért a nyílt osztópontokon, azaz az Oltalom Szeretetszolgálat, a Periféria Egyesület, a Gyermekjóléti Központ, a Szocio East Egyesület és a Human-Net Alapítvány székhelyein. A tervek szerint 350 adag ételt a hajléktalanszállón osztanak ki, további ötvenet a Periféria krízisautója visz ki a fedél nélkül maradtak számára.

Az ételekből a „szemérmes szegények” is részesülnek, akik bár rászorultak, mégsem jelentkeznének a juttatásért. A város környéki bokortanyákon élők számára tanyagondnokok szállítják ki az ételt, de az önkormányzat listájában szereplő rászorultak egyaránt részesülnek a segítségben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.