Az ügyészség előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat G. Ákos ellen. A vádirat szerint a gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített.
Az első fokon eljáró bíróság szerdán és az azt követő két napban a vádlotton kívül ötvenöt tanú, valamint hat igazságügyi orvos és pszichiáter szakértő meghallgatását tervezi. A pert Baranyában példátlanul nagy médiaérdeklődés előzi meg.
(MTI)
Külföldről pénzelt baloldali NGO-k súgták Brüsszelnek, mit írjon Magyarországról
