Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!
Busa Csaba elmondta: Zala megye olyan településeire, amelyek a dombos vidéken csak emelkedőkön közelíthetők meg, délelőtt nem mindenhova tudtak eljutni a menetrend szerinti járatok. A több tíz centiméteres hó és a szél okozta átfúvások miatt a nehezebben járható mellékutak miatt például Lendvadedes, Gosztola, Eszteregnye, Rigyác, Kerecseny, Bázakerettye, Hottó vagy Nemeshetés településekre nem tudtak bemenni a buszok.
Zalából minden távolsági járat el tudott indulni, a megyébe messzebbről érkező buszok azonban 10-30 perces késésekkel futottak be a buszpályaudvarokra. A megyén belüli forgalomban hasonló késések vannak, de járatok nem maradt ki a menetrendből – tette hozzá Busa Csaba.
Zalában éjfélkor kezdődött intenzív havazás, amely déltájban csillapodott hószállingózássá. Az MTI információi szerint leginkább a megye déli-délnyugati területein volt jelentősebb a csapadék, Nagykanizsa környékén például mintegy 40 centiméter hó hullott. A Magyar Közút Zala Megyei Igazgatóságának ügyeletese elmondta: nincs a megyében elzárt, megközelíthetetlen település. Az utakat folyamatosan tisztítják, a letaposott hó ellenére lehet közlekedni.
Bezárták Ferihegyet
Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója korábban elmondta: az ügyeletes repülőtér-vezető szombaton 13 óra 30 perckor úgy döntött, hogy a rendkívül intenzív havazás miatt bezárják a Ferihegyi repülőteret. A zárást eredetileg 16 óráig tervezték, majd meghosszabbították egy órával. A levegőben lévő légi járműveket más repterekre irányították. Hardy Mihály közölte: a hőmérséklet a Ferihegyi repülőtéren mínusz 5 és mínusz 7 Celsius-fok között ingadozott, az „alásózás” pedig mínusz 6 fokig hatásos. Olyan erős volt a havazás, hogy mire a hóeltakarító járművek végigértek a 3,7 kilométer hosszú futópályán, addigra a másik végéről lehetett volna kezdeni elölről a munkát. Így a fékhatás nem volt elég biztonságos a repülőgépek számára.
Dél körül a közkapcsolati igazgató arról tájékoztatott, hogy a Ferihegyre érkező és onnan induló járatok közül többet is törölni kellett a havazás miatt, a repülőtér működésében azonban elsősorban nem a magyarországi, hanem a nyugat-európai időjárás okozott fennakadásokat. Közölte ugyanakkor, hogy elsősorban a nyugat-európai időjárás miatt több járatot is törölni kellett. Péntek este már nem érkezett meg Párizs Charles De Gaulle repülőteréről az Air France járata, és szintén törölték a hajnali Air France-gépet. Ha egy gép nem érkezett meg, értelemszerűen nem is indult vissza. Törölték az easyJet járatát is, amelynek szombaton 11.05-kor kellett volna megérkeznie London Gatwick repülőteréről, valamint a KLM 11.50-es amszterdami járatát. Nem érkezik meg 17.05-kor a British Airways járata London Heathrow-ról, valamint a Wizz Air gépe 17.50-kor ugyancsak Londonból, a lutoni reptérről.
Hardy Mihály közölte: Európában komoly nehézségek vannak Frankfurt, München, Amszterdam, Párizs és London repülőterein. A BA vállalati és közkapcsolati igazgatója az átszálló utasoknak azt tanácsolja, utazásuk előtt beszéljenek a légitársaságokkal, előfordulhat ugyanis, hogy napokra ott ragadnak egy-egy nagyobb európai átszálló reptéren. A havazás megszűnte után legalább 24 óra kell ahhoz, hogy helyreálljon a normális közlekedés – tette hozzá.
Havasak az utak Baranyában és Borsodban is
Több mint tíz centiméternyi hó esett hajnal óta Baranyában, járhatatlan út nincs a megyében – tudta meg az MTI a közútkezelő és a katasztrófavédelem ügyeletein. Havasak, hókásásak az utak Baranyában, de elzárt település nincs a megyében – mondta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya megyei igazgatóságának ügyeletese. A meteorológiai előrejelzések szerint nem várható további csapadék a térségben, így óráról órára javulhat a helyzet az utakon – tette hozzá.
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletének tájékoztatása szerint a Mecsekben, Pécs és Komló között kamion akadt el még délelőtt, Nagyharsánynál pedig árokba csúszott egy autó. Személyi sérülés nem történt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!