genderideológia
PM Orban: The Moment of Truth Comes Tomorrow

A belügyminiszter emlékeztetett rá: még a kormányra kerülésük előtt felmérték, milyen a településeken élők biztonságérzete, és azt tapasztalták, hogy – főleg a kistelepüléseken – a munkájának a gyümölcsét nem az élvezte, aki megdolgozott érte, hanem aki „arra járt és jogtalanul eltulajdonította”. Ezért tervet készítettek a közbiztonság javítására és a tulajdon elleni szabálysértések szigorúbb szankcionálására.
Mint mondta, a kormányra kerülés után a jogalkotásban is megkezdődött a munka, például elvették a jegyzőktől a kis értékű lopások nyomozását, mivel nem voltak erre felkészülve. Emellett lehetővé tették, hogy a tulajdon elleni szabálysértés elzárással is sújtható legyen, függetlenül attól, hogy az elkövető fiatalkorú-e vagy sem.
Ennek jelentős visszatartó hatása lett nemcsak a kistelepüléseken, hanem a nagyvárosokban is. A nagyvárosokban dolgozó kereskedők visszajelzései alapján a szabálysértési törvény augusztusi módosítása óta 40 százalékkal csökkent a bolti lopások száma – mondta.
Hozzátette: augusztus 9-től, a jogszabály életbelépésétől december 3-ig 18 473 esetben került sor ilyen eljárásra. A bíróságok 581 személlyel szemben 3684 nap elzárást szabtak ki. Megjegyezte: ezek a számok is azt mutatják, létjogosultsága van az intézkedésnek.
A miniszter a rendőrség és a polgárőrség együttműködését kiválónak értékelte, és azt kérte a polgárőröktől, nézzék meg, milyen további lépések szükségesek a közbiztonság, közrend javítása érdekében. Egyben jelezte: továbbra is számít a polgárőrök támogatására.
„Számítok 2011-ben is a polgárőrök segítségére, és biztos vagyok benne, a rendőri erőkkel közösen ismét tudunk javítani minden egyes település közrendjén, közbiztonságán” – jelentette ki.
A belügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a polgárőrség jó teljesítményéhez szükséges a kormányzat támogatása is, és arról is tájékoztatta az OPSZ elnökségi ülésének résztvevőit, hogy a költségvetés tervezete szerint jövőre 700 millió forint támogatás áll majd a polgárőrök rendelkezésére.
Túrós András, az OPSZ elnöke évértékelőjében úgy fogalmazott: a polgárőrök országszerte „szinte mindenütt fantasztikusan teljesítettek”, 8 milliárd forintnak megfelelő értékű munkaórával járultak hozzá a közbiztonság javításához, tízezer esetben értek tetten elkövetőt, és százezer jelzést adtak a társhatóságoknak. A rendőr-polgárőr közös szolgálati órák száma pedig elérte az 1,7 milliót.
Kiemelte: a polgárőrség csatlakozott a kormány által meghirdetett programhoz, ennek nyomán a körzeti megbízottak és a polgárőr-egyesületek „egymásra találtak”, a körzeti megbízottak az egyesületek szakmai felügyelői lettek, ez pedig javította a kistelepüléseken élők közbiztonságról alkotott véleményét. Túrós András jelezte: 2011-ben a kistelepülések biztonsága lesz a prioritás a polgárőrségnél.
Nagyon jó, hogy ennek az országnak van polgárőrsége, erre a polgárőrségre bizton lehet számítani, és ez jó hatással van az ország közbiztonságára – jegyezte meg. A jövőre tervezett 700 millió forintos állami támogatással kapcsolatban azt mondta: ha megkapják, tovább tudják segíteni a közbiztonság védelmét.
(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.