A folyó felső, szabolcsi részén továbbra is gyors az apadás, s a vízszintcsökkenés ütemét figyelembe véve várhatóan vasárnap már mindenütt meg lehet szüntetni a készültséget – mondta Kató Sándor.
A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese hozzátette: a kedvező helyzet alapján a szervezet árvízvédelmi osztaga péntek este befejezhette a gátaknál a kárelhárító munkát, amelyet egy hete rendeltek el, tekintettel arra, hogy a Tisza vízszintje Vásárosnaménynál 30 centiméterre megközelítette a 2001. márciusi árvíz idején mért legnagyobb vízállást, a 934 centimétert.
A védelemvezető-helyettes tájékoztatása szerint a Kraszna mentén is elsőfokúra mérsékelhették szombat reggel a készültséget, amely lényegében figyelőszolgálatot jelent. A Lónyay-főcsatorna tiszai torkolati árvízkapujának zsilipjeit is kinyithatták már, így megkezdődhetett a nyírségi belvizeket összegyűjtő vízfolyáson az apadás. Másodpercenként 10 köbméter víz zúdul a Tiszába, de a főcsatorna gátjai mentén a nagy vízterhelés miatt még szükség van a másodfokú készültség fenntartására.
Készülnek a súlyosbodó belvízhelyzetre
A belvízvédelmi munkálatok folytatása mellett a Felső-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakemberei már készülnek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében keddtől várható enyhülésre, amely a hóolvadás miatt ronthatja a térség jelenleg is súlyos belvízhelyzetét – tudta meg a szervezet nyíregyházi központjában szombaton az MTI.
Kató Sándor műszaki igazgatóhelyettes tájékoztatása szerint a nyírségi belvíztározókat – ahogy fogalmazott – „előürítik”, s a Rétközi-tóból is engednek vizet a Tiszába, hogy a keddtől jelentkező belvizeket fogadni tudják. Eltávolítják a vízfolyási akadályokat a csatornákból. A Vajai-főfolyáson Kántorjánosi és Vaja térségében szakaszos fenékkotráson dolgoznak két kotrógéppel.
A szabolcsi belvízhelyzet – közölte Kató Sándor – a legutóbbi 24 órában a jelentős védekezés és a jelenlegi hideg időjárás hatására sem változott. Az elöntött terület nagysága 290 négyzetkilométernyi. Továbbra is harmadfokú a készültség a tiszaberceli és besztereci körzetben, nyolc öblözetben pedig másod-, kettőben pedig elsőfokú.
A Nyírségi-, illetve a Felső-Szabolcsi Vízgazdálkodási Társulat is másodfokú készenlét keretében védekezik, szivattyútelepeik szükség szerint működnek. A készültséget tartó önkormányzatok száma viszont a legutóbbi 24 órában kettővel csökkent Szabolcsban, most 29 helyhatóság védekezik belterületén. A lakóházak megóvása érdekében szivattyúznak, illetve a csatornák, árkok és átereszek tisztításával gyorsítják a belvíz elvezetését az utcákból és kertekből.
(MTI)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
