Szeptemberben még 7,35 százalék volt a munkanélküliség. Egy éve novemberben 7,5 százalék volt a mutató. A szakértők szerint a novemberi csökkenés nem annak tudható be, hogy nőtt a foglalkoztatottak száma, hanem mert sokan már nem feleltek meg azoknak az előírásoknak, amelyek alapján regisztrált munkanélküliek lehetnek.
A szakértők arra számítanak, hogy decemberben ismét nő a munkanélküliség, mivel a kormány folytatja az állami alkalmazottak elbocsátását a költségvetés kiadásainak mérséklése céljából. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításai szerint a kormány költségcsökkentési tervei alapján akár 250 ezer munkahely is megszűnhet a következő években. Idén novemberben 633 476 munkanélkülit tartottak nyilván Romániában az októberi 645 794 után.
(MTI)
Karácsony sikeresen teljesítette a globalisták elvárásait
