„A fiam még életében azt tervezte, hogy ha egyszer lesz egy kis tőkéje, akkor létrehoz egy olyan alapítványt, ami segít az embereken. Ő sajnos húszesztendősen itt hagyott bennünket a nyáron, ezért a feleségem és én úgy gondoltuk, megvalósítjuk az elképzelését” – mondta a megyei internetes oldalnak Scheffer Ferenc. Eleinte arra gondoltak, hogy erdei utat vagy pihenőparkot hozatnak rendbe a Mecsekben, mert mindenképpen a városhoz kötődő maradandó, közhasznú értéket akartak létrehozni. „ Aztán kiderült, hogy az új koncertközpontban nem futja orgonára, így hát utánaszámoltunk, hogy tudunk-e segíteni. Végül is eladjuk minden vagyonunkat, a házunkat, a kertünket, minden önálló ingatlanunkat, bor- és Zsolnay-gyűjteményünket, nyugdíjaséveinkre pedig egy szerényebb helyre költözünk, de a kalkulációnk szerint ebből a pénzből már megépülhet a hangversenyterem új orgonája” – mondta az adományozó.
„A legjobb svájci gyártóval vettük fel a kapcsolatot, és bevonjuk a pécsi Angster céget is, a munkákat pedig Szamosi Szabolcs, a Pécsi Bazilika orgonaművésze koordinálja. Kétévnyi folyamatos építkezést jelent mindez, de az ország legimpozánsabb orgonája születik meg, napjaink legkorszerűbb technikájával és legjobb hangminőségével. Úgy hisszük, ezzel eleget teszünk fiunk akaratának, abban bízva, hogy ezt a különleges értéket megőrzi a város, tisztelni fogják a pécsi polgárok, és száz év múlva is Scheffer Péter nevét viseli majd a csodálatos hangszer” – tette hozzá Scheffer Ferenc. A család cserébe annyit kért, hogy a hangversenyteremben, vagy az előterében helyezzenek el egy jól látható emléktáblát ezzel a felirattal: „Az orgonát Scheffer Ferenc és felesége, Scheffer Ferencné Krémer Zsuzsanna állíttatta fiuk, Scheffer Péter emlékére.” Kérik továbbá, hogy a hangszert nevezzék Scheffer Péter Emlékorgonának, és minden esztendő augusztus 4-én, fiuk születésnapján rendezzenek egy orgonakoncertet Scheffer Péter emlékhangverseny címmel. A közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta a család feltételeit.
A hangszer névadója, Scheffer Péter 2010 júliusában hunyt el, húszévesen, egy későn felismert perforált vakbélgyulladás következtében. A tragikus haláleset miatt fegyelmi eljárás indult a klinikán, a rendőrség is nyomozást folytat.
(bama.hu)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
