Lovas Attila igazgató tájékoztatása szerint Szolnoknál csütörtök reggel 849 centiméteres vízállást mértek, ami csaknem fél méterrel haladja meg a harmadfokú védelmi készültségi szintet. A Tiszán az eddigi legmagasabb vízállást 2000 áprilisában mérték 1041 centiméterrel. A mellékfolyók közül a Hármas-Körös a hóolvadás hatására újból árad, ami hasonló vízmozgást idéz elő a Hortobágy-Berettyó alsó szakaszán is. A Tisza középső szakaszán jégzajlás is megfigyelhető. A harmadfokú készültség 465 kilométer hosszon indokolt, így a Hortobágy-Berettyó jobb partján Karcag és Kisújszállás között, a Tisza-tó körül, a Tisza jobb partján Kisköre és Lakitelek között, a Tisza bal partján Pusztataskony és Csongrád között, valamint a Zagyva mindkét partján Szolnok és Újszász-Szászberek között. E készültségi fokban korlátozzák a gáton való járműközlekedést, míg a Tisza teljes középső szakaszán tilos a hajózás.
December 20-tól általános horgászati és halászati tilalom van érvényben a Tisza-tó és a Laskó-patak vízterületére. Szolnoknál a Tiszaligetet továbbra is harmadfokú készültségben védi a városi önkormányzat 24 órás figyelőszolgálattal. A tiszaburai református templom védelme érdekében folytatják a fakadóvizek átszivattyúzását a Tiszába. A Közép-Tisza vidékén 447 négyzetkilométeren áll a belvíz, ebből 118 négyzetkilométer vetett terület.
(MTI)
Nyugalom van, Szolnok térségében kezd tetőzni a Tisza
A Tiszán levonuló árhullám Szolnok térségében megkezdte a tetőzését, a megyeszékhely alatt azonban a folyó még napi 5-10 centimétert árad – közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője csütörtökön az MTI-vel.• Apadnak a folyók, a Tiszánál csökkentették a készültséget
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!