Okostelefonról intézik a vásárlást az amerikaiak

Egyre több amerikai fogyasztó már nem az otthoni komputeréről, hanem az okostelefonjáról intézi az ünnepi vásárlást: a telefonozók részaránya az internetes vásárlók között idén először érte el a jelentősnek tekintett 5 százalékot – jelentette a hétvégén a The New York Times.

MNO
2010. 12. 20. 6:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az e-kereskedelem adatait elemző Coremetrics intézet a novemberi forgalmi adatokra hivatkozva jelentette az 5 százalékos részesedést. A táblakomputerekről és okostelefonokról leadott rendelések száma tavaly még elenyészőnek számított.

December 12-én, az eBay hagyományosan legnagyobb forgalmú, akciós napján a világ különböző tájairól beérkezett telefonos rendelések száma a tavalyiakhoz képest megháromszorozódott, s értéke elérte a 13 millió dollárt. A cég 1,5 milliárd dollárra becsüli az idei mobiltelefonos üzletkötések értékét.

Steve Yankovich, az eBay mobil üzletágért felelős alelnöke szerint okostelefonon ugyanolyan arányban rendelnek a különböző árucikkek közül, mint számítógépen. A vásárlók rutinszerűen, a napi üresjáratok közben, például a tömegközlekedésen ülve, vagy sorban állás közben adják fel rendeléseiket és fizetik ki a kiszemelt árucikkeket.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.