A Hír Televízió felvételét itt nézheti meg.
Magyarország betartja az uniós normákat, minden téren, a média világában is – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök csütörtöki, hírTV-nek adott interjújában közölte: Nyugat-Európában mindenki tudja, hogy Magyarországot nyolc évig félrekormányozták, júniusban még a csődre leginkább esélyes országként tartották számon. „Ezért együttérzéssel és bátorítással találkozom” – mondta Orbán, aki kijelentette: alkotmányos átszervezést hajtunk végre, ezt pedig komoly, szívből jövő biztatással fogadják az állam- és kormányfők. A médiatörvénnyel kapcsolatban elmondta még, hogy részletekkel nem találkozik a bírálatokban, ezért az egésznek „politikai és ideológiai epeömlés jellege van”. Kifejtette, nincs olyan passzusa a törvénynek, ami ne szerepelne valamelyik uniós állam médiatörvényében. „Ez egy európai törvény” – mondta.
Orbán szerint minden bírálat, amely a kormányzati munkát éri, azon alapszik, hogy egy jobboldali, nemzeti elkötelezettségű párt kétharmados felhatalmazáshoz jutott. Úgy látja, ezért megijedni egy önbizalomhiányos országnak kell, mi pedig nem vagyunk azok – jelentette ki a miniszterelnök.
„Minden kérdés kisimul”
Az Alkotmánybíróság (AB) „jogainak megnyirbálása” kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy egy olyan politikai térben vagyunk, ahol minden állam megoldja, hogy a törvények alkotmányossága biztosítva legyen. Orbán Viktor felhívta rá a figyelmet: több államban nincs is alkotmánybíróság. Átmeneti alkotmányos helyzet van, amelyet kicsinyes politikai paktumok szültek az 1990-es évek elején, mi sem jelzi az alkotmány helyzetét jobban, mint hogy helyesírási hibáktól sem mentes és a ki is mondja, hogy az alkotmány ideiglenes jellegű. A jelenlegi kormány a kétharmados többséggel felhatalmazást kapott az alkotmányos rendszer átszervezésére, mely után „minden kérdés kisimul”. Az AB luxusfizetéseket védő döntésének felülbírálásával kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy a polgárok a Fidesz–KDNP programjának megszavazásával felhatalmazták a kormányt az ilyen döntések meghozatalára. Az alapproblémát Orbán Viktor úgy írta le, hogy az új igények szembekerülnek a régi szabályokkal, ezt a problémát pedig nem úgy oldja meg a kormány, hogy az emberek igényeit visszavágja, hanem úgy, hogy a régi, rossz szabályokon változtat.
Megvannak az elsődleges célok is
A nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban a miniszterelnök kiemelte, hogy mindenképpen az az elsődleges cél, hogy a nyugdíjakat ki tudják fizetni. A rendszert eddig az fenyegette, hogy a hatalmasra duzzadt államadóság rádől, majd meghiúsítja a kifizetéseket. Az állami nyugdíjrendszer azonban biztonságot teremtett, mind a fiataloknak, mind a dolgozóknak, mind a nyugdíjasoknak, hiszen az 20 év múlva is életképes, mivel a kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően előreláthatóan a jelenlegi alacsony foglalkoztatási ráta legalább 65 százalékosra fog emelkedni. A miniszterelnök előrevetítette, hogy a nyugdíjrendszer problémája úgy oldható meg, hogy „kevesebb temetés lesz, mint keresztelő”.
Vissza kell szorítani a spekulációt
A miniszterelnök azzal a kritikával kapcsolatban, hogy a külföldi befektetők kivonulhatnak, kifejtette, hogy hazánk kiemelten támogatja a termelő, munkahelyteremtő beruházásokat. Orbán Viktor felhívta rá a figyelmet, hogy hazánk adórendszere az egyik legkedvezőbb a környezetünkben, az alacsony társasági adó és a családtámogatás is ösztönzően hathat a befektetőkre. Ugyanakkor kiemelte, hogy a spekuláció visszaszorítása a céljuk.
Kritikai szellem
Magyarország kávéházi ország, egészséges kritikai szellemmel – reagált Orbán a kritikákra. A Nyugatról érkező felvetésekre reagálva azt mondta, hogy a világ nem igazságos, de „haladni kell előre és ha megvannak az eredmények, akkor sem fognak szeretni bennünket, de más lesz a hangütés”. Orbán ugyanakkor megjegyezte: az unió komoly bajban van, és Magyarország azok közé tartozik, akiknek esélye van arra, hogy a feltörekvő országokkal is felvegyék a versenyt. A jövő évi költségvetés kapcsán a miniszterelnök leszögezte: „a magyar gazdaság áll a lábán, jobban, mint akkor, amikor az IMF mankói támogattak bennünket”. Ugyanakkor a cél az, hogy Magyarországon több munkahely legyen, mint ahány a munkanélküliek száma. A bérből és fizetésből élők jövő évi kilátásairól a miniszterelnök elmondta: akik gyermeket nevelnek, azok biztos, hogy jobban fognak állni. Említette a minimálbér emeléséről szóló megállapodást is, ami Orbán szerint az egész bérszintet megemeli majd. Így fél év alatt eltűnnek azok az emberek is, akik néhány ezer forinttal kevesebbet kapnak majd – mondta a miniszterelnök.
A jegybankelnökkel kapcsolatos konfliktusok kapcsán kijelentette, hogy Simor András nem áll a parlament, vagy a kormány fennhatósága alatt. Két malomban őrölnek, de nincs lehetősége arra a kormánynak, hogy elvegye Simor mandátumát, ha lenne „már rég megtették volna”. A kormány garantálja a jegybank függetlenségét, de a jegybankot irányító monetáris tanácsban viszont februárban meg fognak változni az erőviszonyok – jelentette be Orbán Viktor. A közbiztonság kapcsán a miniszterelnök elárulta, hogy figyeli a statisztikákat és örül annak, hogy visszaszorultak a bolti lopások és a kisebb bűncselekmények. Mindezt a Belügyminisztérium javára írja. Az elmúlt nyolc esztendő komolyabb ügyeiről elmondta, hogy ezekért az igazságszolgáltatás „előbb vagy utóbb kirója, ami jár”, és megalapozott ítéleteket vár majd. Végül arra a kérdésre, hogy valóban vadászik-e Gyurcsány Ferencre, a miniszterelnök csak annyit mondott, hogy csak a feleségének van vadászengedélye. Ugyanakkor hozzátette, látott már olyat, hogy valaki valamit elkövetett és előre mártírnak állítja be magát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!