Orbán Viktor a sajtótájékoztatón az unió bővítésével kapcsolatban – amely a magyar félévnek kiemelt pontja – hangsúlyozta: „vissza szeretnénk szerezni az EU számára a bővítés lendületét”. A bővítés ugyanis – mondta – a belső ügyek megoldását is segíti, mert aki bővít, gyarapít, hisz a saját jövőjében, és az Európai Uniónak ma leginkább arra van szüksége, hogy erősen higgyen a saját lehetőségeiben. Ezért a bővítés nemcsak a bekerülni akaró országnak fontos, hanem „nekünk saját magunknak is” – fűzte hozzá.
A kormányfő szerint az, hogy az EU párját ritkítóan nehéz félév előtt áll, és fél év alatt kell meghozni olyan döntéseket, amelyeket korábban évek alatt sem hoztak meg, önmagában „bennünket, magyarokat a legkevésbé sem rettent vissza ettől a munkától, sőt igazából étvágyat csinál hozzá”. Mint megjegyezte, „végül is a magyarok válságkezelésben a legjobbak”. A napokon belül kezdődő magyar elnökséggel kapcsolatban kiemelte: a váratlan események kezelésére is igyekeztek felkészülni. Orbán Viktor megerősítette, mivel Magyarországon három és fél évig nem lesz semmilyen választás, a magyar kormányzat abban a helyzetben van, hogy rövid távú politikai szempontokat mellőzve, a presztízst teljes egészében kiiktatva, kizárólag a munkára tud összpontosítani.
Az Európai Tanács elnökével folytatott tárgyaláson tisztázták a következő fél év pontos menetrendjét. Mint mondta, „tisztán látnak” az első nagy csúccsal, a februári energiapolitikai csúcstalálkozóval kapcsolatban, valamint a Lisszaboni Szerződés módosításának ügyében, és képesek lesznek a „limitált szerződésmódosításra”. Közel vannak ahhoz is, hogy „az utolsó vonásig” tisztázzák az európai szemeszter intézménye beindítását (amelynek értelmében a tagállamok előzetesen bemutatják az EU-nak saját költségvetési tervezetüket) – tette hozzá. A májusi, keleti partnerség csúcstalálkozójának forgatókönyve is már 90 százalékban kialakult.
A sajtótájékoztatón arra a kérdésre, meg tudná-e nevezni, kiket jelölne a monetáris tanács négy új tagjának, Orbán Viktor úgy válaszolt: a parlament éppen arra készül, hogy egy olyan törvényt alkosson, amellyel teljesen kivonja a magyar kormányt a nemzeti bankkal kapcsolatos ügyekből. A magyar rendszer parlamentáris rendszer, minden javaslat, személyi döntés a parlamenthez fog tartozni, nem a kabinethez.
Arra a kérdésre, mely szerint a fehéroroszországi események fényében várható-e, hogy Lukasenko elnököt meghívják az említett keleti partnerségi csúcstalálkozóra, Orbán Viktor azt mondta: erről a kérdésről még korai dönteni. A fehérorosz helyzet áttekintése kedd délután szerepel a Herman Van Rompuy-jel folytatott keddi tárgyalás témái között.
Van Rompuy sikeres elnökséget kívánt
Az uniós elnökség posztja nemcsak kihívást jelent egy tagállamnak, hanem lehetőséget is, hogy bebizonyíthassa, képes az EU ügyeinek kezelésére – mondta Van Rompuy. Kiemelte: az elnökségnek szimbolikus jelentősége is van, mivel jó alkalom Magyarországnak arra, hogy elérje, a jövő félév után a továbbiakban ne új tagállamként emlegessék az unióban, ahogyan azt 2004 óta teszik. Az Európai Tanács elnöke kijelentette: Brüsszelbe mindenképpen kedvező benyomásokkal tér vissza, Magyarország jól felkészült arra, hogy 2011 első félévében ellássa az uniós elnökséggel járó feladatokat. A fél év alatt szorosan együttműködik majd a magyar elnökséggel, sokszor egyeztetnek majd – ígérte.
Kifejtette: a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén fontos kérdéseket tekintettek át, így például a gazdasági kormányzást vagy az európai szemeszter elindítását, illetve Horvátország csatlakozásának ügyét, amely ígéretesen alakul – tette hozzá. Megjegyezte: szóba került a Duna-stratégia is, amely a régió környezeti, gazdasági és társadalmi kihívásaira igyekszik választ találni. Orbán Viktorral beszéltek a februári tanácsülés előkészítéséről, valamint a külügyekről is, ezen belül a keleti partnerség programjáról – mondta, kiemelve: a keleti partnerség „stratégiai fontosságú”, hiszen olyan lényeges kérdésekkel foglalkozik, mint az energia, a biztonság, a kereskedelem és a regionális együttműködés. Mint mondta, ezek az ügyek mindenkinek igen jelentősek. A program csúcstalálkozóját májusban tartják Magyarországon – emlékeztetett az Európai Tanács elnöke. Herman Van Rompuy végül gyümölcsöző, sikeres elnökséget kívánt Magyarországnak 2011-re.
(mti)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
