Óriási földrengés

Erőteljes, a Richter-skála szerint 6,5-ös erősségű földrengés rázta meg Irán délkeleti részét hétfő este, amely az első jelentések szerint emberéletet nem követelt, csupán anyagi károkat okozott.

MNO
2010. 12. 20. 21:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai földtani intézet szerint a rengés központja Kermán tartományban, Záhedán városától 214 kilométerre délnyugatra volt – jelentette a teheráni állami televízió. Hosszein Bageri, az iráni katasztrófavédelem igazgatója a tévének úgy nyilatkozott, hogy a környező falvakban több ház megrongálódott, de egyelőre nem tudnak arról, hogy a természeti csapás emberéletben kárt tett volna. A földrengés sújtotta övezettel mindazonáltal megszakadt a telefonösszeköttetés, a hatóságok pedig mentőalakulatokat vezényeltek a térségbe. A szóban forgó övezet közel fekszik az ókori építményeiről híres Bám városához, ahol 2003-ban egy hasonló erejű földmozgásban több mint 26 ezer ember vesztette életét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.