Szidalmazta a rendőrt, majd nekihajtott a lábának

Előbb szidalmazta az őt igazoltató rendőröket, majd egyikük lábának hajtott egy 26 éves kadarkúti férfi, akit azért állítottak meg a járőrök, mert a „kacsázó” gépjármű láttán felmerült a gyanú, hogy a sofőr ittas.

MNO
2010. 12. 17. 10:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást – erősítette meg az MTI értesülését pénteken a Somogy Megyei Főügyészség szóvivője.

Fekete Róbert a szerda este történt esetről elmondta: az egyik intézkedő rendőr a gépkocsi mellett állva kérte a vezető iratait, mire az erősen ittas férfi a lehúzott ablakon át szidalmazni kezdte, majd félrerántva a kormányt, hirtelen nagy gázzal elindult, eközben nekihajtott az intézkedő rendőr lábának.

A rendőrök egyike ekkor a szolgálati fegyverével kilőtte az autó egyik kerekét, majd rövid üldözés után a sofőrt elfogták – közölte a szóvivő. Hozzátette: a Kaposvári Nyomozó Ügyészség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.