Támogatja a kisvállalkozókat Zalaegerszeg

Zalaegerszegen jövőre elindul a Deák Ferenc Gazdaságélénkítő Program, amelyre 200 millió forintot szán 2011-ben a zalai megyeszékhely önkormányzata – közölte pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

MNO
2010. 12. 17. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyutai Csaba (Fidesz–KDNP) a közgyűlés csütörtöki döntését ismertetve elmondta: a zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt.-n keresztül az önkormányzat időlegesen kisebbségi tulajdonrészt szerez azokban a kis- és középvállalkozásokban, amelyek pályázni szeretnének az új Széchenyi-terv programjaira, de nem rendelkeznek elegendő önerővel. A program részleteit februárra dolgozza ki az önkormányzat.

A város közgyűlése elfogadta az idei első háromnegyed év gazdálkodásáról szóló beszámolót és a jövő évi költségvetési koncepciót is, s ez utóbbi 14,5 milliárd forintos induló főösszeget tartalmaz. A 2011-es évben minimális mozgástere van az önkormányzatnak, ezért inkább az elmúlt évekről áthúzódó városrehabilitációs fejlesztésekre van lehetőség. A polgármester hozzátette azt is, hogy az idén még mintegy 500 millió forinttal csökken a város iparűzésiadó-bevétele, de jövőre már 300 milliós bevételnövekedésre számítanak, ami azt mutatja, hogy a város gazdasága ismét gyarapodik.

Balaicz Zoltán alpolgármester (Fidesz–KDNP) arról beszélt, hogy a város támogatja azt az elképzelést, amely szerint a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi intézete önálló főiskolai karrá váljon. A zalai megyeszékhelyen 1970 óta működő intézmény átalakulásához három éven át összesen több mint 70 millió forintos támogatást nyújt a város.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.