Tanúkat keresnek hét ferences boldoggá avatásához

Hét ferences vértanú boldoggá avatási ügyének előrehaladásához újabb tanúk jelentkezését várja a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány. A hét szerzetes 1944 és 1954 között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről.

MNO
2010. 12. 22. 12:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hárman a szovjet, illetve jugoszláv csapatok, négyen pedig a kiépülő kommunista rendszer áldozatai lettek. A püspöki konferencia december elején hozott döntése értelmében támogatja Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és Károlyi Bernát boldoggá avatásának ügyét.

Erdő Péter bíboros felterjesztéssel fordul a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjához az ügyben, kéri a szentszéki hivatal engedélyét az egyházmegyei eljárás megkezdéséhez. Ezután történik a bíróság kinevezése és egy történészbizottság felállítása. E testületek vezetik az ügy egyházmegyei szakaszát. Ez az egyik legfontosabb része a boldoggá avatási pernek, gyakorlatilag az alapvetés, amikor a bíróság elé idézik a tanúkat, a történészszakértők pedig elkészítik a kortörténeti tanulmányaikat – tájékoztatta a Ferences Sajtóközpontot Kálmán Peregrin ferences egyháztörténész. Valamennyi boldoggá avatandóhoz vannak tanúk, de továbbiak jelentkezését várják, mert a vértanúság és az életszentség tényének minél több információn alapuló alátámasztására van szükség.

Így például az újvidéki vértanúk esetében nemcsak olyanok jelentkezését várják, akik a gyilkosságoknál jelen voltak, hanem olyanokét is, akik esetleg szüleiktől, ismerőseiktől hallottak arra vonatkozóan, hogy Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf atyák hogyan végezték lelkipásztori munkájukat, milyen erényeket gyakoroltak hősies fokon és mi jellemezte papi és hitvalló életüket. Hiszen a vértanúság nem csupán egy konkrét eseményben valósul meg, hanem az egyház hite szerint egy egész élet eredménye.

Lukács Pelbárt ügyében, aki a finn–karéliai lágerben halt meg, a büntetőtáborra vonatkozóan még nem sikerült tanút találni. Fontos lenne, hogy aki ott volt vele, vagy akinek rokona, ismerőse sorstársa volt Pelbárt atyának, és őriz emléket Pelbárt atyáról, jelentkezzék. Hajnal Zénó atya esetében a gyékényesi és a nagyatádi, Kiss Szaléz esetében gyöngyösi jelentkezőket várnak. Kriszten Rafael és Károlyi Bernát atyák a gyűjtőfogházban és a váci börtönben töltötték utolsó éveiket. Mindkettőjük környezetéből jó lenne, ha személyes vagy közvetett tanúk jelentkeznének – közölte a Ferences Sajtóközpont.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.