Több Tesco előtt demonstrált a VÉSZ

Több Tesco áruház előtt tartottak figyelemfelkeltő demonstrációt szerdán délelőtt a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) tagjai, a tiltakozást azért szervezték, mert álláspontjuk szerint egy tagjuk az egyik hipermarketnél elvégzett építési munkája után mintegy 80 millió forintot nem kapott meg.

MNO
2010. 12. 22. 12:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éliás Ádám elnök tájékoztatása szerint Győrött, Székesfehérváron, Budaörsön, Hajdúböszörményben és Szegeden volt békés tüntetés. A szegedi rókusi körúti Tesco áruház két bejárata előtt a VÉSZ mintegy harminc, láthatósági mellényt viselő tagja demonstrált. A szervezet emblémáját ábrázoló táblákat emeltek a magasba, a karácsonyi bevásárlásba siető vevőknek pedig fénymásolt szórólapokat osztogattak – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. közleménye szerint viszont társaságuk 2009-ben szerződést írt alá a Fire-Ép Kft. vállalkozóval a Hajdúböszörményben létesítendő áruház környezetében történő durva tereprendezés és útépítési munkára. Az áruházlánc így kizárólag a Fire-Ép Kft. vállalkozóval áll jogviszonyban. A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége által képviselt alvállalkozókkal a Tesco nem kötött szerződést, így tartozni sem tartozik ezen cégeknek – állítja a Tesco. A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége ezért jogellenesen jár el, amikor az alvállalkozók kiadásának megtérítését a Tescótól követeli, hiszen velük a Fire-Ép Kft. kötött szerződést.

(MTI, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.