A játékos megerősítette a Kézi.hu-nak azokat az információkat, miszerint a váci klub romló pénzügyi helyzete miatt elhagyja eddigi állomáshelyét. Tóth nem kívánta bővebben kommentálni döntését, volt klubja helyzetéről sem akart részletekbe menően nyilatkozni, cáfolta ugyanakkor, hogy megromlott volna kapcsolata edzőjével, Németh Andrással. Mivel hirtelen kellett döntést hoznia, így nincs tisztában azzal sem, hogyan folytatódhat a pályafutása.
Vácott az apadó önkormányzati források miatt drasztikus fizetéscsökkentést vezettek be, és december 31-i haladékkal a játékosokra bízták a döntést, elfogadják-e a megváltozott feltételeket. A jelek szerint a válogatott átlövő nem egyezett bele az új feltételekbe, így távozik.
Tóth a zalaegerszegi Caola együttesénél kezdett kézilabdázni, majd a Ferencvárosnál lett NB I-es játékos, de kölcsönben több évadot töltött Vácott. 2007-ben magyar bajnokságot nyert a Ferencvárossal, majd a Hypo Niederösterreich együtteséhez igazolt, amellyel 2008-ban BL-döntőt játszott, és ő lett a sorozat gólkirálynője is. 2009 nyarán hazatért, és továbbra is Németh András keze alatt folytatta pályafutását Vácott. Az együttes az elmúlt szezonban bronzérmet szerzett a bajnokságban, Tóth pedig az NB I legjobb góllövője lett. A csapat a 2010–2011-es szezonban az EHF-kupában is versenyez, a februári nyolcaddöntőben a norvég Byasen Trondheim együttesével találkozik – immár Tóth Tímea nélkül.
(kezi.hu)
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
