Trágyalét visz a Balatonba a Tetves patak?

Laborvizsgálatok szerint egyelőre nincs szükség hatósági intézkedésre azokkal a bejelentésekkel kapcsolatban, amelyek arról szóltak, hogy egy állattartó telep trágyalevével keveredett csapadékvíz folyik a Somogy megyei Tetves patakból a Balatonba – nyilatkozta Tomity Zoltán, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgató-helyettese szerdán az MTI-nek.

MNO
2010. 12. 15. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közlése szerint először favágók jelezték, majd Somogytúr polgármestere tett bejelentést arról, hogy a Látrány határában összefolyó, a Tetves patakba vezetett csapadékvíz egy közeli szarvasmarha-telep trágyalevével keveredik, és ez a víz folyik később bele a Balatonba.

Tomity Zoltán elmondta, hogy a bejelentések óta szerdán másodszor is megvizsgálták a helyszínt, a csapadékvíz elvezetőket és a patakból vett vízmintákat. Mint megállapították, a sok eső és a nagy belvizek hatására egy bányatóba folyik össze a térségből a csapadékvíz, áthaladva egy állattartó telep kifutóján is, majd ez a víz a Tetves patakba kerül.

A laboreredmények szerint a szennyeződés mértéke eddig nem érte el a kritikus a határértékeket – egyebek között nitrát vagy nitrit tartalomban –, ezért egyelőre nincs szükség hatósági intézkedésre. A szakember szavai szerint amúgy jelenleg nemigen lehet tenni a térségben a sok csapadék és belvíz ellen, a szarvasmarha-telep trágyatárolója pedig rendben van.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.