A választást azért kellett negyedszerre is megtartani, mert a településre a voksolás előtt nagy számban jelentkeztek be olyan választópolgárok, akik korábban nem éltek ott. Keresztétén nem sokkal az október 3-ai választás előtt a település lakóinak száma csaknem megháromszorozódott; 33-ról 96-ra emelkedett. A „betelepülők” miatt ezért a választás eredményét a helyi választási bizottság megsemmisítette, és új választást írt ki október 30-ra. Ekkor már csak 88-an szerepeltek a névjegyzékben, de ennek a választásnak az eredményét is megsemmisítette a választási bizottság, és november 26-án megismételték a voksolást. Ekkor már csak hetvenen szerepeltek a névjegyzékben, de ennek az eredményét is megsemmisítették, így december 14-én negyedik alkalommal kellett az urnákhoz járulniuk a választóknak. Ekkor már csak 67-en szerepeltek a névjegyzékben.
A december 14-i választás eredményét is megsemmisítette a helyi választási bizottság, ezt a területi bizottság is jóváhagyta. A választás eredménye azonban fellebbezés folytán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság elé került, amely megállapította a voksolás eredményét, így jogerős eredménye van a keresztétei helyhatósági választásnak. A községben 45 ember esetében kezdődött meg a lakcím fiktívvé nyilvánításának eljárása októberben, ez „elvileg” 22 napig tart, ám Keresztétén azok, akiknek a lakcímét a jegyző fiktívnek nyilvánította, elfogultságot jelentettek be, ezért új eljáró hatóságot kell kijelölni az ügyben. Ez az oka annak, hogy ilyen sokáig húzódott a folyamat.
A megyei bíróság végzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztus 22-i állapotokhoz képest december 14-én még mindig több volt a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma, de a választójogi eljárás keretei nem alkalmasak annak kiderítésére, hogy a megismételt eljárás során történt-e a választás rendje elleni bűncselekmény. A bíróság szerint nem állapíthatók meg a bejelentkezés pontos személyi körülményei, motivációi, így az sem, hogy a bejelentkezésnek milyen hatása volt az eredményre. „A bíróság álláspontja az, hogy konkrét – a bejelentkezés választási eredményt befolyásoló – célzatosságának bizonyítéka nélkül nincs jogszabályi indoka a választás újbóli megismétlésének” – olvasható a bíróság végzésében.
Bár minden települési önkormányzati választás önállónak számít, az Országos Választási Bizottságnak közös beszámolót kell készítenie az Országgyűlésnek a választási folyamatról. Ezt azonban nem lehetett elkészíteni addig, amíg Keresztétén jogerősen le nem zárult a választási eljárás. Arra még nem volt példa, hogy az önkormányzati választás parlamenti beszámolója december végére sem készült el.
(MTI)
Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!