Az immár 114. ilyen jellegű tanácskozáson napirendre kerülnek az egészségügyi ellátás legalapvetőbb kérdései, és a leköszönő Jörg-Dietrich Hoppe helyett új vezetőt választanak a német orvosi kamara élére.
Az egészségügy terén az egyik legégetőbb probléma az orvosi ellátás kérdése. Szakértők szerint ebben a vonatkozásban felemás a helyzet. Míg a nagyvárosokban, illetve azok központi körzeteiben túlkínálat van a családi orvosokból, vidéken, illetve a kórházakban orvoshiány tapasztalható. Általános a vélemény, hogy a kialakult aránytalanságon mindenképp változtatni kell. Az orvosi kamara szerint a kórházakban több mint 10 ezret tesz ki a betöltetlen orvosi állások száma, és ebből fakadóan az ott dolgozó orvosok erősen túlterheltek. Ezt bizonyítja az egész országban terjedő hasmenésjárvány is.
A kamara szerint meg kell találni annak eszközeit, hogy javítsák az orvosi ellátást vidéken is. Értesülések szerint ezt célozza az a törvénytervezet, amelynek részleteit Daniel Bahr egészségügy-miniszter ismerteti a négynapos kongresszuson. Az úgynevezett ellátási törvény célja az lenne, hogy különböző ösztönzőkkel, adott esetben magasabb fizetéssel csökkentsék a kialakult aránytalanságokat.
(MTI)
Magasabb fizetéssel az aránytalanságok ellen
Az orvosi ellátással kapcsolatos viták közepette kezdődött meg kedden Kielben a német orvosok országos kongresszusa.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!