Éheznek a katonák a titkos felvételen

Észak-Koreában a katonák is éheznek egy titokban készített és az ausztrál ABC televízió honlapján bemutatott videofelvétel tanúsága szerint.

MNO
2011. 06. 27. 6:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ABC szerint a felvételt egy észak-koreai újságíró készítette néhány hónappal ezelőtt, majd eljuttatta Kínába. A videón egy katona elmondja, hogy ezredének tagjai nem kapnak eleget enni. Később az állampárt egyik tagja egy piacon utasít egy árust, hogy adjon rizst a hadseregnek. Koldusgyerekeket is látni a képeken. A felvételből részleteket mutatott be hétfő este a televízió, amelyen munkásokat is látni, akik egy olyan vasútvonalat építenek Phenjan közelében, amelyet az ABC szerint Kim Dzsong Il észak-koreai vezető és fia, várható örököse, Kim Dzsong Un számára tartanak majd fent.

„Ez a vasútvonal Kim Dzsong Il ajándéka Kim Dzsong Unnak” – mondta a munkafelügyelő a titokban dolgozó újságírónak. Az újságírónak egy japán kolléga, bizonyos Isimaru Dzsiro, az észak-koreai ügyek szakértője mutatta meg, hogyan kell bánni a kamerával. A japán szerint a képek egyértelműen Kim Dzsong Il rendszerének fokozatos gyengüléséről tanúskodnak. „A hadsereg mindig az első helyen állt, de a rezsim már a katonáit sem tudja élelmezni” – mondta Isimaru az ABC televíziónak.

A zord tél, a rossz termés és a külföldről történő vásárláshoz szükséges források elégtelensége súlyos élelmiszerhiányhoz vezettek Észak-Koreában, ami miatt az ország többször is külső segítséget kért. Az 1990-es években több százezren haltak éhen az országban. Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) április végén jelentette be, hogy gyorssegélyt küld a mintegy 3,5 millió észak-koreai éhezőnek. Az amerikai képviselőház június közepén tiltotta meg az Egyesült Államoknak, hogy élelmiszersegélyt nyújtson Észak-Koreának, abból a megfontolásból, hogy abból a sztálini rendszer és annak atomprogramja húzna hasznot, nem pedig az éhező lakosság.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.