„Ellenséges csapásokra” készülnek a rakétagyakorlattal

Tíznapos rakétagyakorlatot kezdett hétfőn Iránban a Forradalmi Gárda, hogy megőrizze készültségét „ellenséges csapásokkal” szemben.

MNO
2011. 06. 27. 11:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utalás az Egyesült Államokra és Izraelre vonatkozik, amelyek nem zárták ki lehetőségét annak, hogy megakadályozzák Iránt a nukleáris fegyverek kifejlesztésében. A „Nagy Próféta 6” kódjelű hadgyakorlat során rövid, közepes és nagy hatótávolságú rakétákat tesztelnek – idézte Amír Ali Hadzsizadehet, az elit katonai szervezet légierejének parancsnokát a Sark (Kelet) című helyi napilap. Az iszlám köztársaság, amely nukleáris programja miatt éles vitában áll a nyugati államokkal, rendszeresen beszámol arról, milyen haladást ért el katonai képességei terén, jelezve egyben azt is, hogy felkészült bármilyen amerikai vagy izraeli támadásra.

Teherán, amely cáfolja, hogy nukleáris fegyvereket fejleszt, azt állítja, hogy rakéták széles választékával rendelkezik, s némelyik képes elérni Izraelt és az Egyesült Államok közel-keleti támaszpontjait. Hadzsizadeh most azt mondta, hogy a szárazföldön és a tengeren végrehajtandó manőverek a béke és barátság üzenetét hordozzák a régió országai számára. Hozzátette, hogy a hadgyakorlat nem jelent fenyegetést senki számára.

Irán korábban jelezte, hogy bármilyen támadásra válaszul a térségbeli amerikai érdekeltségekre és Izraelre mér csapást, és lezárja a Hormuzi-szorost, azt a stratégiai fontosságú hajózási útvonalat, amelyen át a világon eladott olaj 40 százaléka hagyja el az öböl térségét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.